A szoptatás szociokulturális vonatkozásai

W. Ungváry Renáta

Riordan (2005) a szoptatásra, mint a humán viselkedésformák egyikére tekint, amely érzékeny a kulturális befolyásokra és a szociális változásokra. Ez indokolja, hogy a szoptatás egész folyamatát, a jellemző problémákat, kérdéseket és megoldásokat ezúttal ne a biológia, az élettan szemszögéből, hanem szociokulturális szemszögből vizsgáljuk.

A szoptatás ma (mondhatjuk úgy is, hogy az utóbbi 100 évben egyre fokozódó mértékben) elsősorban az egészségügy kompetenciakörébe tartozik, egyértelműen egészségügyi kérdésnek számít, noha az emberiség története során sosem volt az. A múltban főként a család, a rokonság idősebb, tapasztaltabb nőtagjai segítették az anyákat, és ez két dolgot egészen biztosan garantált: a saját tapasztalatot és a közösség támogatását, védelmét. Ma ezzel szemben tény, hogy az egészségügyi dolgozó, aki az anya szoptatási problémáival vagy egyszerűen csak tapasztalatlanságával találkozik, véletlenszerűen rendelkezik vagy nem rendelkezik saját tapasztalattal, képzése során pedig minimális mértékben tanul a szoptatásról. Ehhez képest:

• A várandósok elméletileg a terhesgondozás során kapnak információkat a szoptatásról, egészségügyi dolgozóktól: védőnőtől, szülésznőtől. A védőnő feladata, hogy a rákérdezzen a szoptatás szándékára. Számos esetben ilyenkor hall életében először a várandós erről a témáról, először szembesül azzal a ténnyel, hogy valami számára gyökeres újdonság fogja meghatározni élete elkövetkező éveit.
• A szoptatás megkezdésekor, a szülés körüli időszakban egészségügyi dolgozók veszik körül, tőlük kellene megkapnia a gyakorlati segítséget a szoptatás konkrét megvalósítását illetően, a választ az első felmerülő kérdésekre. Nem lehet kétséges az első napok jelentősége: messzemenően befolyásolják a szoptatás sikerességét, időtartamát (Susin, 1999; Albernaz, 2003).
• A kórházból való hazatérés után ismét két egészségügyi dolgozó, a védőnő és a gyermekorvos hatókörébe kerül a szoptatás. Az édesanyák tőlük várják a választ az összes felmerülő kérdésre: miért sír a baba, elég-e neki a tej, meddig normális, ha felébred éjszaka, mit tegyenek, ha sebes a mellbimbó, szoptathatnak-e lázasan az anyák, mit tegyenek, ha a gyerek egyik napról a másikra elutasítja a szopást, és így tovább.

Vajon pozitív változásnak tekinthetjük-e a szoptatás egészségügyi kérdéssé válását? Amikor a számok és a tapasztalatok világszerte egyértelműen azt bizonyítják, hogy a rendszer abban az állapotában, amiben jelenleg van, olyan személyi és képzettségbeli feltételek mellett, amelyek jelenleg adottak, nem mindig ösztönzőleg, hanem épp ellenkezőleg, sokszor negatívan hat a szoptatásra, a szoptatási időszak teljes hosszára. A Fülöp-szigetek példája jellemző a tradicionális értékek uralta társadalomban bekövetkező „modernizálódásnak” nevezett változások szoptatásra gyakorolt hatására: a terhesgondozás igénybevétele és a kórházi szülés összefüggést mutat a szoptatási időszak rövidebb voltával, a tápszerek használatával. Annyi bizonyos, hogy az egészségügyi rendszer az egyik leglényegesebb csatorna, amelyen keresztül a tápszergyártók elérik az anyák nagy tömegeit (Abada, 2001).

Első olvasásra nyilván meghökkentő állítás ez, hiszen pontosan ellentétes az egészségügy deklarált szerepével. Annál is inkább, hiszen a szoptatás eredetileg népegészségügyi okokból került az egészségügy hatókörébe. Az egészségügyi szakemberek számára is, már több száz évvel ezelőtt is, nyilvánvaló volt ugyanis a szoptatott gyermek előnye a fajidegen tejjel tápláltakéhoz képest, ezért gondolták úgy, hogy szervezett formában, szakképzett személyzettel kell rábírni az anyákat arra, hogy szoptassanak.

Csakhogy az elmúlt száz évben a tápszergyártók is rájöttek arra, hogy termékeik leghatékonyabb népszerűsítői azok az egészségügyi dolgozók, akik az anyákkal kapcsolatba kerülnek. Ma már alig akad olyan tudományos konferencia, kongresszus (gyermekgyógyászoknak, szakdolgozóknak), amelynek fő szponzorai között ne lennének ott a tápszergyártók. Ugyanígy, a csecsemőtáplálással kapcsolatos független pontszerző továbbképzések száma is megdöbbentően alacsony. Ezekért ugyanis Magyarországon (is) fizetni kell, szemben a tápszergyártók által szponzorált, ajándékokkal és propaganda-anyagokkal elárasztott ingyenes vagy jelképes összegért kínált „továbbképzésekkel”, ahol jelentős számban szponzorált előadások meghallgatásáért kapnak pontokat, ajándékokat, nyereményeket. A gazdasági válság miatt az egészségügyi dolgozók többsége előnyben részesíti az amúgy kötelező továbbképzések ingyenes lehetőségeit. Ugyanakkor a tápszerek terjesztése nem csak a fejlődő országokban dönti még mélyebb nyomorba a rossz körülmények között, igen alacsony jövedelmekből élő családokat. Ezzel kapcsolatban nemcsak a tápszeradás költségeit kell figyelembe venni, hanem az egészségkárosító hatás további költésegeit: kórházi ápolás, gyógyszerek, kezelések.

Az egészségügy ésszerű finanszírozásának valójában ki kellene zárnia azt a lehetőséget, hogy a célközönség számára ártalmas termékek terjesztésének bármely formája a mai helyzethez hasonlóan zöld utat kapjon, és oktatásnak álcázva épüljön bele az egészségügyi dolgozók továbbképzésébe, oktatásába. Ez annál is inkább veszélyes tendencia, mert a szoptatás elhanyagolhatóan alacsony óraszámban szerepel az egészségügyi dolgozók oktatásában, miközben munkájuk 60‑70 százalékát a szoptató anya-gyerek páros támogatása, segítése, ellátása jelenti. Létezik már olyan ország, India, ahol a szakmai testület megtiltotta, hogy a gyermekorvosok tápszergyártók által szervezett konferenciákon, továbbképzéseken vegyenek részt (Baumslag, 1995; Hausman, 2003; Palmer, 2009).

Az egészségügyi dolgozó az esetek zömében a táplálás egyik lehetséges, előnyös formájaként tekint a szoptatásra, és ennek megfelelő az ezzel kapcsolatos kommunikáció is, amely rendszerint a következő, elsősorban számokkal jellemezhető témák köré rendezhető:

• Hány óránként szopik a csecsemő? Annak sugallása, hogy órát kell használni ahhoz, hogy megmondhassuk, mikor szükséges megszoptatni a csecsemőt, alaposan elbizonytalanítja és tévútra vezeti az anyát, aki ahelyett, hogy a gyereke jelzéseiből indulna ki és azokat próbálná értelmezni, átlaggyerekek átlagfogyasztásához méri saját csecsemője, és saját maga „teljesítményét”. A teljesítmény-központú szemlélet aláássa a szülői kompetenciát azáltal, hogy külső mércéket alkalmaz a hatékonyság megítélésében az egyéni körülmények mérlegelése nélkül. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a modern kor emberében félrevezető tanácsok nélkül is megvan a napirend, a kiszámíthatóság, a szabályozás iránti igény. Ezért különösen fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, léteznek más szabályozó tényezők is az órák múlásán kívül, és rendszeren nem csupán egy szabályos időközönként ismétlődő napirendet érthetünk, hanem a csecsemő életműködéseiből, egyéni igényeiből fakadó, saját rendszert is.
• Mennyit szopott? Jóllakott-e vele? A mennyiségi szemlélet tökéletesen uralja a szoptatásról való gondolkodást. Az anyatej összetételének, energiatartalmának cirkadián változásai többnyire ismeretlenek, a szopott tejmennyiség megállapítása pedig csak szopás előtti és utáni méréssel lehetséges, ami ismét csak bonyolulttá és jószerével kivitelezhetetlenné teszi az igény szerinti szoptatást.
• Kiürítette-e a mellet? Ha nem, akkor sokan fejést javasolnak, „utolsó cseppig”, hogy minél több tej termelődjék. Túl azon, hogy ezek a kérdések a tejtermelés mechanizmusának nem kellően alapos ismeretéről tanúskodnak, a fejés miatt, a kiürítettség mértékének nem pontos megállapíthatósága miatt szükségtelenül bonyolulttá és időigényessé tehetik a szoptatást, mint az egyik lehetséges táplálási formát (Schmidt, 2003.).

Katherine A. Dettwyler (Editor), Patricia Stuart-Macadam (Editor): Breastfeeding: Biocultural Perspectives, 1995.

Logikusnak tűnik a válasz, hogy igen. Minél régebbi korokba tekintünk vissza, annál nyilvánvalóbbak a nem szoptatás veszélyei a csecsemőhalandóság drámai növekedése miatt. Hajlamosak vagyunk huszadik századi jelenségnek tekinteni a szoptatási arányok drasztikus csökkenését, holott évszázadokkal korábban is jellemző volt a szoptatás teljes háttérbe szorulása bizonyos területeken. Már az időszámításunk előtti harmadik évezredben említ egy sumér bölcsődal „vidám szoptatós dajkát”, és már az írott történelem előtti korokból maradtak fenn csecsemők etetésére szolgáló eszközök, leggyakrabban marhatülök. A különféle korok orvosi irodalmában nagyon vegyes, ellentmondásos, sokszor megdöbbentő gyógymódokat találunk ugyanazokra a problémákra, amelyek ma is foglalkoztatják az anyákat: mellgyulladás, túltelítődés, fájdalmas, érzékeny mellbimbó, sebesedés.

Szoptatási statisztikák ugyanakkor nem állnak rendelkezésünkre régi korokból, mert a szoptatás egészen a 19. század végig nem képezte a tudományos vizsgálódás tárgyát. Inkább szórványosan rendelkezésre álló forrásokból következtethetünk arra, milyen lehetett a kor hangadó rétegében a szoptatáshoz való hozzáállás. W. A. Mozart például, ahogy apjához írt levelében olvashatjuk, nem engedte feleségének, hogy szoptasson, és csak többek (anyós, bába) unszolására egyezett bele a szoptatós dajka alkalmazásába, terve az volt, hogy fia vízen nőjön föl, úgy, ahogy ő maga is. Elsőszülött gyermeke, Raimund nyolc hetesen halt meg. Bár az elemzők valószínűtlennek tartják, hogy valóban tiszta vízről lett volna szó, és sokkal inkább hígított, gabonával felfőzött állati tejet értethettek rajta, az tény, hogy Mozart szülei öt gyermeküket is elveszítették, és ebben jelentős része lehetett az elhibázott táplálásnak is.

J. J. Rousseau a természethez való visszatérés jegyében természetesen szorgalmazta a szoptatást, de éppen abban a korban, Franciaországban ennek nem sok foganatja volt: a nők többsége szoptatós dajkához adta újszülött gyermekét, a csecsemőhalálozás pedig rendkívül magas volt. (Bővebben lásd a jelenség elemzését a 18. századi Franciaországban Elisabeth Badinter: A szerető anya című könyvében http://moly.hu/konyvek/elisabeth-badinter-a-szereto-anya (2011.11.29.), ugyanakkor Badinter szélsőségesen feminista álláspontjáról érdemes elolvasni ezt: http://budapest.cafebabel.com/hu/post/2010/10/07/Elisabeth-Badinter%3A-Anya-vagy-n%C5%91-vagy (2011.11.29.)

A szoptatás/nem szoptatás jelenségének leginkább árnyalt, evolucionista elemzését Sarah Blaffer-Hrdy antropológus Mother Nature című alapművében találjuk (Blaffer Hrdy, 2000). Érdekfeszítő nyomon követni, hogy egyrészt melyek azok a mechanizmusok, amelyek az anya-gyerek kötődést, a közös életben maradást elősegítik, másfelől pedig melyek azok a tényezők, amelyek ezek érvényesülését gátolják – az állatvilágban is. Szélsőséges példa az államalkotó rovatok esete, ahol egy egész hadsereg áll az anya és a kicsinyek szolgálatában. Blaffer-Hrdy elemzéséből kiderül, hogy a legmeghatározóbb tényező az, hogy az anya kiktől, mekkora, milyen hatékony segítséget kap az utód felneveléséhez.

A modern társadalomban, amikor a családon, nagycsaládon belüli „helyettes anyák” már csak igen ritkán állnak rendelkezésre, előtérbe kerülnek azok a társadalmi szolgáltatások, amelyek a család, az anya biztonságérzetlét növelik: például anyavédelmi törvények, anyabarát munkahelyek, részmunkaidő, rugalmas munkaidő, bölcsődék, gyermekes családok számára előnyös adózási és egyéb intézkedések, a családon belüli tapasztalt nők szerepét átvevő önsegítő csoportok, civil szervezetek.

Ilyen szempontok alapján érdemes megközelíteni az olyan megdöbbentő jelenségeket is, mint például a szoptatási arányok szélsőséges különbségeit egyazon időszakban a német nyelvterületen. A 19. század elejére Dél-Bajorországban, Lausitzban, Tirolban és Csehország németek lakta területein alig szoptatott valaki, a szoptatás átlagos időtartama mindössze 3,5 hét volt. Münchenben ugyanebben az időszakban a csecsemők nagyjából kilencven százalékát soha nem szoptatták. Ellenben Tacitus Germania-jában, i.sz. 100 körül elismeréssel állapítja meg, hogy minden anya szoptat, nem szokás szolgálókra, dajkákra bízni a gyereket (ahogy a korabeli Rómában széles rétegek tették).

Roppant tanulságos az az elemezés, amely a szórványosan rendelkezésre álló szoptatási adatok és a csecsemőhalandóság összefüggéseit vizsgálja: bajor statisztikákból kiderül, hogy a bajor-sváb fennsíkon, ahol 4-500 éven keresztül jóformán alig szoptattak a nők, más német területekhez képest, ahol általános volt a szoptatás, csaknem kétszeres volt a csecsemőhalandóság (Knodel,1977). A lakosság száma ugyanakkor két ilyen terület összehasonlításakor nagyjából állandó. Ennek magyarázata, hogy az adott korban az alacsony szoptatási arányok lényegesen magasabb születésszámmal, csecsemőhalandósággal és anyai halálozással járnak, míg a fejlett szoptatási kultúrával rendelkező területeken a születések közti idő hosszú, a születésszám, a halálozási mutatók pedig sokkal alacsonyabbak. A nem szoptatás jelenségének magyarázatát az elemzők abban látják, hogy a szoptatást a túlzásba vitt szemérem (a szoptatás obszcénnek tartásával, állatiassággal) gátolta, valamint a gyermek sem volt komoly érték számos egyéb tényező miatt sem, halálát, mely mindennapos volt, természetes egykedvűséggel vették tudomásul, ebben pedig felekezeti tényezők is szerepet játszottak.

A szoptatást másrészt gyakran összefüggésbe hozták az elkényeztetéssel, túlzott dédelgetéssel is: egészen a mai napig él a német nyelvben és köztudatban (is) a majomszeretet (Affenliebe) kifejezés, amely szerint létezik olyan, hogy túlságosan odaadó, elkényeztető, kártékony anyai szeretet (Tönz, 2003).

Amikor a huszadik században az autoriter társadalmakban újra fennen kezdték hangoztatni, sőt, oktatni a majomszeretet károsságát, lényegében évszázadok óta ismert közhelyekhez nyúltak vissza (Holt, 1894). A szándék az volt, hogy ellenőrzést gyakoroljanak a népesség növekedése és egészségi állapota felett, hogy legyen utánpótlás, egészséges emberanyag a katonaság számára (főként a 19. század második felétől, a 20. században szempont), legyen elegendő adó- és járulékfizető állampolgár, akik majd eltartják az egyre idősödő lakosságot, ez a fejlett országok nagy problémája. A náci Németország ezzel a módszerrel akart ellenőrzést gyakorolni a családon belüli kapcsolatrendszeren (ne családtagok, hanem a Führer, a haza iránt alakuljon ki mély kötődés), miközben népegészségügyi célok is vezérelték.

Bevezették a védőnői rendszert, a szülőknek rendezett kötelező tanfolyamokat. A szándék (szoptasson a nő) azonban sokszor megbukik a gyakorlaton, amely a laktációs ismeretek hiánya miatt inkább akadályozza, mint segíti a sikeres szoptatást (Dill, 1999).

Jó példa erre László Magda-Pikler Emmi: Anyák könyve (1972) című műve, amely lényegében ugyanilyen alapokra épül. Csak egyetlen példa sok közül: ugyanúgy tiltja a csecsemő puszilgatását, mint az egykori náci plakát, és hasonlóan a náci időszak fő művéhez, (Johanna Haarer: Die deutsche Mutter und ihr erstes Kind, mely egyébként egészen a 1970-es évek derekáig bestseller volt a németeknél), a gondozási műveletekre helyezi a hangsúlyt, a fürdetés leírásának több teret szentelve, mint a szoptatásnak. A szerzők szerint tilos utcai ruhában kézbe venni a csecsemőt (egyébként is csak akkor szabad, ha épp dolgunk van vele, mondjuk pelenkacsere), tilos éjszaka szoptatni az első hetek elteltével, tilos úgy szoptatni, hogy felhúzzuk az inget, és végül, szoptatási kérdésekben csakis egészségügyi dolgozóra szabad hallgatni.

Az anyák könyve mind a mai napig népszerű, az interneten így ajánlják a gyanútlan vásárló figyelmébe: „A könyv szerzőinek legfőbb törekvése a segítés. Segíteni az előkészítő időszakban, az első napokban, az első években, az indulásnál. Szerzői nemzetközileg elismert szakemberek, akiknek előadásaiból, írásaiból szülők számos nemzedéke tanulta a csecsemő és a kisgyermek megértését. A könyv több mint 30 éve kézikönyve a kisgyermekes szülőknek, ez a 14. átdolgozott, bővített kiadása.” (http://moly.hu/konyvek/laszlo-magda-dr-pikler-emmi-anyak-konyve; 2011. 11. 29.)

Erről a témáról bővebben: W. Ungváry Renáta: Politik und Kindererziehung. Laktation und Stillen 2005/03, valamint az ezt követő vita: 2005/04 a német Pikler társaság egyik tagjával.

A világszerte legelterjedtebb, és károssága miatt legsúlyosabb hatású hiedelem a kolosztrum károsnak tartása, és ebből következően az újszülött későn megkezdett szoptatása, úgynevezett prelaktációs etetése. Számos kultúrában évszázadok óta elterjedt gyakorlat. Az újszülöttet legtöbbször hashajtó szándékkal etetik-itatják a tejbelövellésig vagy tovább a következő anyagokkal: édesített víz, tea, méz, olaj, vaj, állatok teje, gabonafőzetek, történeti távlatban nézve még: édesített vörösbor, rózsavíz, ánizstea, rebarbara stb. Magyarázatként például német nyelvterületen ezt az érvet hozták fel: a magzatszurok és a kolosztrum nem lehet jelen egyidejűleg az újszülöttben. Rosszabb esetben prelaktációs ételt kapott az újszülött számos német nyelvterületen egészen a 18. század végéig, jobb esetben szoptatós dajkára bízták a csecsemőt mindaddig, amíg az anya elkezdhette a szoptatást. Ez persze felvetette azt a problémát is, hogy mi történjék az anyával tejbelövelléskor, illetve hogyan lehet hatékonyan eltávolítani a károsnak tartott kolosztrumot az anya melléből. Megdöbbentő, hogy korabeli német orvosi tankönyvekben megemlítik azt a gyakorlatot is, hogy fiatal kutyakölyköket használtak a kolosztrum eltávolítására az anya melléből (Solingen, 1693).

Érdekes, hogy az egészségügyben még ma is makacsul, minden evidencia ellenére sok helyütt tartja magát a cukros víz itatás gyakorlata, mely abból a feltételezésből indult ki, hogy az újszülött a tejbelövellésig éhezik és szomjazik, valamint, hogy a cukros víz adása elősegíti a fiziológiás sárgaság lezajlását. Különösen sajnálatos, hogy a cukros víz itatása sok helyütt helyettesíti és/vagy megzavarja a szoptatás megkezdését, az újszülött kellően gyakori mellre tevését. Miután olyan eljárással állunk szemben, amelynek hasznosságát nem támasztják alá kutatások, károsságát azonban igen, a prelaktációs etetés babonájának egészségügyben való továbbélését érhetjük benne tetten (mint ahogy a cukros, vagy más módon édesített víz valóban a tradicionális prelaktációs italok közé tartozik) (Krawinkel, 2003).

Ha gond van, mindenről a szoptatás tehet: a lista szinte vég nélkül folytatható. Kihullik tőle az anya haja, kilyukad a foga, túlságosan elfárad, vitaminhiányt okoz, a laktációs pszichózis még mindig használatos szakkifejezése arról a tévhitről tanúskodik, hogy a szoptatás akár az őrületbe is kergetheti az anyát, karrier félbemaradása, magatartászavar a gyereknél, alvászavar anyánál és gyereknél („az igény szerinti szoptatás miatt senki sem tud eleget pihenni”), nem lehet csinosan öltözni, szaunázni, hajat festeni. Vagyis mindez azt sugallja, hogy a szoptatás lényegében súlyos áldozat az anya részéről, amely a modern világban sok lemondással jár. Ami azonban kedvet ébreszthetne a szoptatáshoz, netán praktikussága, kötődést elősegítő szerepére utalna, az rendszerint károsnak, veszélyesnek, nevelési hibának van beállítva.

Néhány példa a bőséges, úton-útfélen hallható választékból:

1. Általánosságban

• „a jó anya szoptat”: kártékonysága abban rejlik, hogy teljesítménykényszer elé állítja az anyát, aki ugyanakkor nem kap meg minden segítséget a sikeres szoptatáshoz. Az anyákat versenyezteti: ki a jobb, ki szoptat tovább?
• „szoptatni mindenki tud”: ez a kijelentés az önbizalom erősítése helyett éppen azoknál okoz komoly problémákat, akiknek valami oknál fogva nincs könnyű dolga a szoptatással. Üzenete: csak te vagy ilyen szerencsétlen, ügyetlen, biztos nem is akarod a sikert.

2. Hátrányt okozó tévhitek

• „minden átmegy a tejbe, nem ehetsz bármit”: körülményessé, kevésbé egészségessé, kevésbé változatossá teszi az étrendet, elszigeteli az anyát a családi étkezésektől
• „szoptató nő nem szedhet gyógyszert”: ugyanakkor táplálékkiegészítőktől, gyógynövénytől nem tartanak, holott okozhatnak gondot!
• „a szoptatás nagyon intim dolog”: ez a felfogás akadályozza az anya-csecsemő páros mozgásszabadságát a nyilvánosság előtti szoptatás megkérdőjelezése miatt.
• „a szoptatás komoly előkészületeket igényel, sterilitás szükséges”: túlságosan bonyolulttá tesz valamit, ami pedig nagyon egyszerű, és sterilitás nélkül is, bármilyen körülmények közt is kivitelezhető.
• „szoptató nő nem úszhat, nem sportolhat, - szoptató nő nem fogyókúrázhat, - szoptatás és munka nem egyeztethető össze”: ez a három tévhit úgy állítja be a szoptatást, mintha a modernnek tekintett nő életvitelével nem volna összeegyeztethető.

3. Egészségügyi tévhitek:

• ráetetés káros, előbb meg kell várni a gyomor kiürülését
• legalább 2-3 órát várni két etetés közt
• előbb találd ki, miért sír
• ne kényeztesd (lásd Pikler Emmi „Anyák könyvéről” írottakat), az anyatej egyéves kor után elveszíti jelentőségét (nincs benne semmi)
• az igény szerint szoptatás összevisszaságot jelent, kóros evési magatartás kialakulásához vezet
• az egyéves koron túli szoptatás kóros kötődést eredményez anya és gyermeke közt.

Az egészségügyi tévhitek kártékonyságát abban foglalhatjuk össze, hogy terjesztésük a szoptatás feletti teljes kontroll megszerzésére irányul, szabályozni szándékozik egy teljesen természetes folyamatot, amely az esetek többségében nem szorul külső szabályozására, legalábbis nem ebben a kívülről beavatkozó formában.

A legalapvetőbb akadályozó tényező az, ha az adott társadalom nem a szoptatást tekinti biológiai normának. Ez persze sosem nyíltan deklarált álláspont, de számos árulkodó jelből következtethetünk erre:

• cumit, cumisüveget ábrázoló piktogramok elterjedt használata
• mesekönyvekben, filmekben, játékokban minduntalan a cumisüveges etetés, a cumihasználat bukkan fel csecsemőkkel összefüggésben. A csecsemőbabákat cumival, cumisüveggel együtt árusítják, a mesekönyvekben még az állatkölyköket is cumival ábrázolják. Például: Zdenek Miler: A kisvakond és a sas, amelyben a csőrös sasfiókát cumisüvegből eteti a vakond, az etetések közt pedig cumit dug a szájába, vagy Richard Scarry: Tesz vesz a világ, amelyben Fityula nővér, a kenguru cumisüvegből eteti a csecsemőosztályra begyűjtött újszülött koalákat.
• a nyilvános szoptatás ambivalens vagy negatív megítélése, a szoptatás látványának obszcénné, szeméremsértővé, zavaró tényezővé nyilvánítása, miközben a mell egyértelműen szexuális szimbólumként van jelen a közgondolkodásban.
• a hosszú távú szoptatás negatív megítélése szakmai körökben is (például Magyarországon számos pszichológus hangoztatja az egyéves koron túli szoptatás káros voltát a „kórosan erős” anya-gyerek kötődés kialakulásának veszélye miatt, noha a biológiai norma egyértelműen a hosszú távú szoptatás).
• a szoptatás védelmének törvényi háttere részben vagy teljes egészében hiányzik (például a szoptató, dolgozó nőknek járó munkaidő kedvezmény, az anya otthonmaradását lehetővé tevő intézkedések, a gyermekes munkavállalókat védő törvények, adókedvezmények).
• az anyatejes táplálást, szoptatást segítő intézkedések hiánya. Erre jellegzetes példa, hogy Magyarországon a mellszívó kölcsönzés, a szoptatási segédeszközök egyike sem élvez TB támogatást, szemben a tápszeres táplálással, függetlenül attól, hogy a használat miért válik szükségessé, és függetlenül attól is, hogy az anyatejes táplálástól milyen további egészségügyi előnyök várhatók. Koraszülöttek, fejlődési rendellenességgel született csecsemők esetében ez a támogatás különösen fontos volna, hiszen mellszívó hosszú távú bérlésének költségei, a szoptatásbarát etetési eszközök beszerzése nagy anyagi terhet ró a családokra.
• a szoptatással kapcsolatos ismeretek teljes egészében hiányoznak az alapoktatásból, a középfokú oktatásból és csak említés szintén szerepelnek az anyákkal kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozók oktatásában.
• a szoptatást aláásó termékek szabad reklámozása, az egészségügy bevonása a fogyasztás növelésébe (termékminták, tájékoztatók adása eü. dolgozóknak, szakmai szervezetek ajánlása tápszerek, szoptatást aláásó termékek mellett), zöld jelzés a tápszermarketing legkülönfélébb stratégiáinak, például annak, hogy szakmai továbbképzéseket szponzorálhatnak, kiállíthatnak, előadhatnak.

A legfontosabb tényező az anya döntése, amely a családi autoritás, illetve a közösségben érvényesülő értékrenden alapul. A második legfontosabb tényező az, hogy eljutnak-e az anyához azok a módszerek, amelyek a szoptatás fenntartását elősegítik. Jó példa erre a szilárd táplálékok bevezetése: ha túl hamar történik, és a szoptatás rovására (egy-egy szoptatás kihagyása, helyette szilárd étel, szemben az előnyösebb, szoptatás után adott szilárd étellel, amelynek így kiegészítő funkciója van, és lehetővé teszi a fokozatos, csecsemő igényei szerinti haladást), akkor az anyatejes táplálásnak a kívánatosnál hamarabb vége szakadhat. Az anyának tisztában kell lennie azokkal a tényezőkkel, amelyek a szopatás fenntartását ezeken túlmenően, illetve ezek mellett messzemenően befolyásolják:

• a szoptatás nem csupán táplálási módszer, hanem a megnyugtatás, elcsendesítés, kötődés és az anya-gyerek kommunikáció hatékony és kívánatos eszköze
• az éjszakai szoptatás pozitívan befolyásolja a tejmennyiséget, míg a túlságosan hosszú szoptatási szünetek csökkentik a tejmennyiséget.

Ezzel kapcsolatosan rövid és velős összefoglaló található az érvényes csecsemőtáplálási módszertani ajánlásban, amely itt található: http://www.mave.hu/uploads/file/VSZK%20protokoll%20csecsemo%20taplalasa%200-12%20ho.pdf (2011.11.29.)

Az uralkodó kultúra (ez napjainkban szinte kizárólag az angolszász hatás érvényesülését jelenti) folyamatos befolyást gyakorol az iparosodás (multinacionális cégek), az internet- és televízióhasználat és sok más csatorna révén a fejlődő országokra. A hagyományos viselkedésmintákkal szemben ez a „haladást” jelképezi, azt, amihez hasonlítani érdemes. Az így közvetített értékek átvételét azért részesítik előnyben, mert ezektől várható a jólét, a modern társadalmi mobilitás megvalósulása.

Ez előbb-utóbb felveti a bevándorlók, kisebbségek kultúrájának megőrzése és az asszimiláció közötti konfliktust, amikor is a jól bejáratott, teljes családi, közösségi támogatást élvező modell helyett egy kezdetben többnyire marginalizálódással járó modellt kínál. A modern világban az információ azok számára hozzáférhető legalább elméletben, akik iskolázottak, míg bevándorlók, kisebbségek esetében nagyon sokszor éppen a kommunikációs nehézségek teszik képtelenné az információk átadását.

WHO/UNICEF az egész világra vonatkozó ajánlásokat fogalmaz meg, ugyanakkor gyakori tapasztalat, hogy a fejlett országok egészségügyi dolgozói ellenállást tanúsítanak ezekkel szemben. Ez felveti a kérdést, hogy létezhetnek-e egyáltalán egységes ajánlások a különböző kultúrákban? A biológiai tényezők előbbre valók vagy a kulturális sajátosságok? Egységes ajánlásokra természetesen szükség van, ezeknek bizonyítékokon, a családok számára előnyös gyakorlaton kell alapulniuk, miközben a helyi kivitelezésben, kommunikációban mindenkor figyelembe kell venni az egyéni tényezőket, a speciális helyzetek sajátosságait. Jó példa erre a mai magyar gyakorlatból a glutén ajánlással kapcsolatosan 2011 végére kialakult helyzet: függetlenül attól, hogy a glutén 4-6 hónapos kor közötti bevezetését alátámasztja-e elegendő, megfelelő színvonalú tudományos bizonyíték, mérlegelni kell az ajánlás megfogalmazásakor az egyéb hatást is, jelen esetben a kizárólagos szoptatás időtartamának csökkenését, és az egész szoptatási időszak hosszának csökkenését, ami nem puszta aggodalom, az ajánlás kibocsátása óta eltelt időszak adatai sajnos egyértelműen alátámasztják. Egy új ajánlás bevezetése nem csökkentheti a szoptatásnak, az anya és a csecsemő számára lehető leghatékonyabb prevenciós eszköznek az időtartamát, hatékonyságát.

Lásd erről bővebben:

http://www.lll.hu/szakirodalmi_osszefoglalo_es_javaslat_a_gluten_bevezetesevel_kapcsolatban (2011.11.29.)

és

http://os.mti.hu/hirek/66786/a_sztnb_tagjai_elhatarolodnak_a_keksz_ajanlasatol (2011.11.29.)

A kizárólagos szoptatás időtartama és teljes szoptatási időszak hossza is csökkenő tendenciát mutat, ha a Föld erre vonatkozó, hozzáférhető adatainak átlagát nézzük. A fejlett országokban mindkét kategóriában enyhe növekedés tapasztalható az amúgy nagyon kedvezőtlen adatokban, bár főként a magasabb képzettségű anyák körében. A nőknek csupán egy része kezdi meg a szoptatást, a hat hónapos korban még kizárólag szopó csecsemők aránya rendkívül alacsony, az egyéves kor felett szopóké úgyszintén. Az enyhe növekedés a legtöbb fejlett országban a szoptatással kapcsolatos információterjesztő kampányoknak, az egészségügyi ajánlások szoptatás szempontjából kedvező változásának és a szoptatással kapcsolatos nonprofit szervezetek (La Leche Liga) munkájának, és az onnan kiinduló kezdeményezéseknek köszönhető.

A fejlődő országokban ezzel szemben a tendencia egyértelműen romló: enyhén csökken a szoptatást megkezdők aránya, továbbra is nagyon alacsony a hat hónapos korig kizárólag szoptatók aránya, és drasztikus csökkenést mutat az egyéves koron túl is szoptatók aránya, annak ellenére, hogy a fejlődő országokban ez még mindig nagyon elterjedt gyakorlat a fejlett országokhoz képest. Az adatokat és tendenciákat elemezve kiderül, hogy a szoptatás pozíciói azokban a hagyományos értékeken alapuló népességcsoportokban is meginognak a globalizáció hatására, ahol korábban jellemző volt a hosszú évekig tartó szoptatás ennek valamennyi pozitív hatásával együtt.

A globalizáció hatásai közül itt elsősorban a tápszer- és bébiétel-marketing negatív következményeit érdemes kiemelni. A hazai gyakorlat elemzését lásd: Üvegbe zárva. A Szoptatásért Magyar Egyesület kiadványa a 2004-es év magyarországi tápszermarketingjének elemzéséről, melyre részletes Kódex monitorizálás (annak vizsgálata, hogy betartják-e a WHO Kódex intézkedéseit a gyártók, forgalmazók) alapján került sor. A kizárólag anyagi érdeket szem előtt tartó, a középosztálybeli, fehér nő mintáját előtérbe helyező marketing káros, számokban is jól kifejezhető hatása miatt nagyon sok fejlődő országban szigorú törvények szabályozzák a tápszerek reklámozását és forgalmazását. A felvevő piac hatalmas, fogyasztóvédelem gyakorlatilag nem létezik, az üzleti lehetőségek szinte korlátlanok, így elmondhatjuk, hogy a tápszermarketing is hozzájárul:

• a nyomor elmélyítéséhez: a családok anyagi lehetőségeit messze meghaladja a tápszerezés költsége
• a gyermekhalandóság növeléséhez: nagyon sok helyen nincs megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz a tápszerkészítéshez, hiányoznak a minimális higiénés feltételek, így tápszerrel táplál-tak körében jelentősen nő a gasztrointesztinális fertőzések aránya, súlyossága
• a születések közötti időtartam csökkenéséhez: a szoptatás fogamzásgátló hatása számos fejlődő országban, ahol más fogamzásgátlás anyagi és/vagy vallási okokból nem hozzáférhető, növelte a szülések közti időszak hosszát, hatásosan szabályozta a túlnépesedést.

A legátfogóbb, de sajnos roppant hiányos adatbázis az adatszolgáltatás hiánya miatt az Egészségügyi Világszervezeté (www.who.int/topics/breastfeeding : Infant and Child Nutrition). Az adatgyűjtéssel kapcsolatos egyik probléma az, hogy a WHO által javasolt egységes definíciók (kizárólagos szoptatás, túlnyomó szoptatás, szoptatás hozzátáplálás mellett) nem elég széles körben ismertek, a másik gond, hogy a WHO javaslata ellenére az adatgyűjtés időpontjaiban is nagy eltérés mutatkozik. Például egyáltalán nem mindegy, milyen adatot gyűjtünk és elemzünk: a hat hónaposan még szoptatott vagy a hat hónaposan még kizárólag szoptatott csecsemőkét! Az egyéves koron túli szoptatással kapcsolatos adatgyűjtés sem egységes, így azokban az országokban, ahol a két-hároméves gyerek szoptatása is norma, nehéz egységes, összevethető adatokhoz jutni, mivel a fejlett országokban nem is gyűjtenek kétéves koron túli szoptatásról adatot.

A másik nagy probléma az adatgyűjtés maga. Nem mindenhol létezik olyan egészségügyi ellátórendszer, amely minden anyához, családhoz eljut, és még a szükséges technikai eszközöknek is birtokában van, különösen a fejlődő országokban. A fejlett országokban, ahol mindez rendelkezésre áll, más tényezők nehezítik a reális kép alkotását. A fejlett országok többségében például nem nézik jó szemmel a kisgyermek szoptatását, ezért sok anya eltitkolja ezt, és a statisztikába valótlan adatok kerülnek.

Bár a WHO javasol egységes kritériumokat, fogalmakat, és az adatgyűjtésben tekintettel van az országon belüli, nemek szerinti, iskolázottság szerinti különbségekre is, az adatgyűjtés során ezt nagyon sokszor nem veszik figyelembe. Jellemző, hogy a fejlett szoptatási kultúrával rendelkező országokból van a legtöbb adat, Európa kivétel, még a skandináv országok is, ahonnan csak szórványos adatok érkeznek.

A nemzetközi összehasonlításban nagyon jónak tűnő magyar adatok elemzésekor azt is figyelembe kell venni, hogy az adatgyűjtést a védőnők kezdik meg az anya-csecsemő páros kórházból való hazatérése után. Az első életnapokban adott tápszer, cukros víz, ami elterjedt gyakorlatnak számít, nagyon gyakran nem szerepel a zárójelentésben (ott az elvárt állapotot tüntetik fel: kizárólag szopó újszülött, jól laktáló emlők stb.), és mivel a 24 órás rooming-in sem elterjedt gyakorlat, sem a védőnő, sem az anya nem rendelkezik erről a korai időszakról, az éjszaka adott kiegészítésről pontos információkkal. Sok olyan csecsemő, aki kizárólag szoptatottként szerepel a statisztikában, valójában legfeljebb csak az ötödik, hatodik életnaptól volna kizárólag szoptatottnak tekinthető. Torzítja a képet az is, hogy sok védőnő érezheti úgy, hogy munkájának hatékonyságát a szoptatási mutatók alapján is megítélik, ezért a valóságosnál ideálisabb számok kerülnek a statisztikába. Az adatok az anya közlésén alapulnak, aki sokszor a vélt elvárásokhoz igazodik, például ha tudja, hogy védőnője kizárólagos szoptatást javasolt az első félévben, akkor hajlamos lehet arra, hogy a kiegészítő ételeket, tápszert ne említse meg az adatszolgáltatáskor. Magyar adatokat a szoptatásról az Országos Szakmódszertani Központ honlapján találhatunk: www.oszmk.hu

Néhány példa:

A Korán két évig tartó szoptatást javasol. A tejtestvéreket ténylegesen rokonságban állónak tekintik, így nem is házasodhatnak egymással. A szoptatós dajka intézménye ismert, szükség esetén a nagymamák is szoptathatják unokáikat (Janicke, 2003). A középkorban és egyes területeken ma is elterjedt a prelaktációs etetés, az anya a tisztulás teljes lezajlásáig, ami akár negyven napot is igénybe vehet, nem szoptathat (Mazaheri, 1989).

Rendszerint szoptató nők is betartják a böjtöt, amely napközben semmilyen táplálék és folyadékfelvételt nem tesz lehetővé, de ha úgy tűnik, ez negatívan hat a szoptatásra, fel is függeszthetik. Törökországban a szoptató nők körülbelül hetven százaléka tartja a böjtöt. Egyes vizsgálatok azt mutatják, hogy a böjt, amely a folyadékbevitelben is jelentős korlátozást ír elő, változást idéz elő az anyatej összetételében és ozmolaritásában, valamint hiány keletkezhet bizonyos mikrotápanyagokban, míg más kutatások szerint épp ebben az időszakban tapasztalható kiemelkedő gyarapodás a csecsemőnél. A rövid összefoglaló további kutatásokat tart szükségesnek (Rashid, 2007).

A Talmud nem szabályozza részleteiben a szoptatás kérdéseit, ezért az ajánlások rabbinikus értelmezéseken nyugszanak. Az igény szerinti szoptatást ajánlják, és a szoptatás folyatását 18-24 hónapos korig, egyes ajánlások szerint akár ötéves korig is, kiegészítő táplálás mellett. A beteges gyerekeket és a lányokat hagyományosan hosszabb ideig szoptatták.

Rizikópopulációk oktatása a szoptatásról

A kulturális különbségek jól áthidalhatók, ha tágabb perspektívából szemléljük az eseményeket. Amikor az előnyösnek tekintett (általunk képviselt) eljárástól eltérő gyakorlattal találkozunk a szoptató nőnél, tegyük fel a kérdést:

1. Segíti-e a szoptatás fenntartását ez a gyakorlat? Ide tartoznak a szoptatással kapcsolatos hiedelmek, mítoszok (például Pápua Új-Guineában a szoptató nő nem tarthat fenn szexuális kapcsolatot, mert úgy tartják, az ondó megmérgezi a tejet. A tévhit értelme, hogy a következő terhesség bekövetkeztét kitolja, ezzel a szoptatás időtartama nő.) Ugyanígy értékelendők a hordozásra, szoptatás gyakoriságára vonatkozó szokások is.
2. Ártalmatlan-e ez a gyakorlat? Ide tartozik a különböző amulettek, védő nyakláncok babára aggatása, rituális ételek fogyasztása stb.
3. Ártalmas-e ez a gyakorlat? A legelterjedtebb ártalmas gyakorlat a kolosztrum megvonása az újszülöttől, lásd feljebb. Ugyanakkor nálunk ártalmas gyakorlat az anya és a csecsemő elválasztása. Ne abból induljunk ki, hogy a mi kultúránk és gyakorlatunk a tökéletes! Ártalmas lehet, ha az anyától megvonnak olyan élelmiszereket, amelyek szükségesek az egészséges táplálkozáshoz, abban a hitben, hogy az a tejen keresztül árt a csecsemőnek.
4. Fogalmazzuk meg, milyen lépéseket szükséges, érdemes tenni!

Munkánk vezérfonala a kulturális relativizmus legyen, szemben az etnocentrikus gondolkodás móddal! (Riordan, 2005) Példák:

• Anya táplálkozása
  Ha az anya táplálkozásával kapcsolatba ütközünk megkérdőjelezhető gyakorlatba, például hot/cold ételek az ázsiaiaknál és a mediterráneumban, speciális diéták (vegán), köménymagleves, madártej stb, akkor érdemes első lépésben megismerkedni a speciális diéta indokaival. Meg kell ismerkedni azoknak a kisebbségeknek az étkezési kultúrájával, akikkel naponta foglalkozunk. Egészen biztosan léteznek egészséges alternatívák, amelyek szerintük is elfogadhatóak.
• Kolosztrum ártalmasnak tartása
  Mutassunk érdeklődést az anya kultúrája, szokási iránt, tegyünk fel sok kérdést, hogy kitapasztaljuk, milyen félelmek rejlenek a tiltás mögött? Tudjuk meg, ki számít a családban autoritásnak, kinek a véleménye nyom legtöbbet a latban! Kezdjük az információk átadását vele! Biztassuk, hogy minél előbb szoptat, annál hamarabb lesz sok teje!
• Szoptatás a nyilvánosság előtt
  Tudakoljuk meg, mit gondol erről, mitől tart! Segítsük a kompromisszumok keresését, ajánljuk baba-mama csoport felkeresését!
• Korai hozzátáplálás
  Mi szokás az anya környezetében? Mi befolyásolja a döntését? Mi a családi autoritás véleménye és személyes tapasztalata?
• A szoptatás időtartama
  Kérdezzünk rá, mit tervez, és miért, meddig szoptattak mások a környezetében! Milyen tényezők befolyásolják a döntését? Mondjuk el a hosszan tartó szoptatás előnyeit anyai és gyerek szempontjából is!

A hagyományos roma gondolkodásmód a szoptatással kapcsolatosan kifejezetten kedvező, mert az igény szerint szoptatáson, a kötődés elősegítésén, a válaszkész gondozáson alapul. A csecsemőt nem hagyják sírni, sokat hordozzák, az anya és a csecsemő szétválaszthatatlan egységet alkot, a szoptatást és magát az anyát idősebb, tapasztalt nőrokonok támogatják. Jellemző az évekig tartó szoptatás, ugyanakkor szokás a viszonylag korai szilárd étel adása is. Szoptatási problémával inkább akkor találkozunk, ha a hagyományos közösségből, életmódból már kiszakadt családdal van dolgunk, ahol már nem a régi, hagyományos minták érvényesülnek, hanem akár öntudatlanul is, a társadalmi szempontból elfogadottnak érzékelt norma: a cumisüveges etetés, a tápszer adása. Rossz szociális körülmények között élő családoknál ennek súlyos negatív hatásai ahhoz a folyamathoz hasonlóak, amelyet a fejlődő országok kapcsán említettünk, beleértve a szülések közt eltelő idő drasztikus csökkenését, a kórházi ápolási napok számának növekedését, nem is beszélve a mesterséges táplálás költségeiről.

Ha a szoptatást segítő személy roma családdal kerül kapcsolatba, vegye figyelembe, hogy a szoptatást asszonyok dolgának tartják, vizsgálatra, szoptatás megfigyelésre ne az apa jelenlétében kerítsünk sort. Az információk átadásánál, a szokások feltérképezésénél messzemenően a családi autoritás személyére, az ő megnyerésére építsünk, aki, különösen először szülő anya esetében, az anyós.

A kommunikációt csak a másik iránt megnyilvánuló érdeklődés, tisztelet jellemezheti, amely alapvetően egyenrangú felek közötti kommunikáció kell, hogy legyen.

A szoptatás jelenlegi helyzetét számos tényező befolyásolja, amelyek hatásukban összeadódnak. Az ideálisnak tekintett szoptatási gyakorlat (hat hónapig kizárólag anyatej, majd a szoptatás folyatása kétéves korig vagy azon túl) megvalósulását a következő tényezők akadályozzák, illetve befolyásolják:

• eljut-e az anyákhoz elegendő mennyiségű, minőségű, független forrásból (nem a bébiüzletágban bármely szinten érdekelt) származó információ a szoptatásról
• ha szoptatási nehézségbe ütközik az anya, kap-e hatékony segítséget a megoldáshoz
• a mell szexuális szimbólummá vált
• az anyák munkába állása, a munkahelyek nem szoptatásbarát működése
• az anyavédelmi törvények, társadalmi juttatások hiánya
• a csecsemőt, kisgyereket nevelő anyák társadalmi elismertségének, támogatásának hiánya, a konkrét gyakorlati segítség hiánya a nagycsaládok felbomlása miatt
• a globalizáció részeként terjedő tápszermarketing negatív hatása
• a hagyományos társadalmak felbomlása, bizonytalan átmeneti állapot
• egyoldalú, a szoptatást csupán a táplálás egyik lehetséges módjaként beállító kommunikáció

• Az egészségügyi dolgozók képzésük során kapjanak bizonyítékokon alapuló információkat a laktációról, valamint elegendő gyakorlati ismeretet az anyák hatékony támogatásához.
• A WHO Kódex hatálya alá tartozó termékek reklámozásának teljes tilalma, a tápszercégek által szponzorált és szervezett továbbképzések leállítása, szakmai szervezetek ne támogassanak tekintélyükkel tápszerkampányokat, egyes termékeket.
• Támogassák az anyák társadalmi megbecsülését, védjék hatékony intézkedésekkel a szoptatást.
• Már az alapfokú közoktatásban szerepeljen a szoptatás témája, mint biológiai norma.

1. Abada TS, Trovato F, Lalu N.: Determinants of breastfeeding in the Philippines: a survival analysis. Soc Sci Med. 2001 Jan;52(1):71-81. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11144918 (2011.11.29.)
2. Albernaz E, Victora CG, Haisma H, Wright A, Coward WA.: Lactation counseling increases breast-feeding duration but not breast milk intake as measured by isotopic methods. J Nutr. 2003 Jan;133(1):205-10. http://jn.nutrition.org/content/133/1/205.long (2011.11.29.)
3. Baumslag N: Milk, Money, and Madness: The Culture and Politics of Breastfeeding. Praeger (1995)
4. Blaffer Hrdy S: Mother Nature: Maternal Instincts and How They Shape the Human Species. Ballantine Books; 1st edition (2000)
5. Dill G: Nationalsozialistische Säuglingspflege: Eine frühe Erziehung zum Massenmenschen. Enke Verlag, Stuttgart (1999)
6. Haarer J: Die deutsche Mutter und ihr erstes Kind.
7. Hausman BL: Mother's Milk: Breastfeeding Controversies in American Culture. Routledge; 1st edition (2003)
8. Holt LE: The Care and Feeding of Children – A Catechism for the Use of Mothers and Children's Nurses. D. Appleton and Company. (1894) http://www.gutenberg.org/files/15484/15484-h/15484-h.htm (2011.11.29.)
9. Janicke L, Kretschmer U.: Der Einfluss religiöser Normen auf Stilladauer und Stillfreude. in: Scherbaum-Perl- Kretschmer: Stillen, Frühkindliche Ernährung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003. pp 413-417.
10. Krawinkel M, Scherbaum V: Ernährung in den ersten lebenstagen. in: Scherbaum-Perl-Kretschmer: Stillen, Frühkindliche Ernährung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003. pp337-340.
11. Knodel J: Breastfeeding and population growth. Science. 1977;198(4322):1111-5.
12. László Magda-Pikler Emmi: Anyák könyve. Medicina, 1972
13. Mazaheri A: A muszlimok mindennapi élete a középkorban. Európa, 1989. 52-59.
14. Palmer G: The Politics of Breastfeeding: When Breasts are Bad for Business. Pinter & Martin Ltd; 3rd edition (2009)
15. Rashid H: Ramadan fasting and Breast Milk. Breastfeed Med. 2007 Mar;2(1):59-60. http://www.dors.it/latte/docum/Ramadan%20Fasting%20And%20Breast%20Milk.pdf (2011.11.29.)
16. Riordan, Jan: The Cultural Context of Breastfeeding. In: Riordan, J: Breastfeeding and Human Lactation. 3rd edition; Jones & Bartlett, 2005. pp 713-728.
17. Schmidt A: Verlust des Wochenbetts und anderer traditioneller Schutzmechanismen für Mütter. In: Scherbaum-Perl- Kretschmer: Stillen, Frühkindliche Ernährung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003. pp399-401.
18. Solingen: Handgriffe der Wund-Arztney, Frankfurt an der Oder, 1693., idézi: Tönz O: Stillpraxis im Wandel der Zeit. in: Stillen, Frühkindliche Ernährung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003.
19. Susin LR, Giugliani ER, Kummer SC, Maciel M, Simon C, da Silveira LC.: Does parental breastfeeding knowledge increase breasfeeding rates? Birth. 1999 Sep;26(3):149-56. http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1046/j.1523-536x.1999.00149.x/abstract (2011.11.29.)
20. Tönz O: Stillpraxis im Wandel der Zeit. in: Stillen, Frühkindliche Ernahrung und reproduktive Gesundheit. Deutscher Arzte-Verlag 2003.