A rendszerszemléletű családkonzultáció és a segítő beszélgetés lehetőségei a gyermekszületés körüli időszakban

Martos Tamás – Sallay Viola

• Az anya arról számol be, hogy édesanyja (vagy anyósa) folyamatosan megkérdőjelezi azt, amit ő a tanácsadótól tanult, és próbálna megvalósítani. Szeretné, ha új érveket kaphatna a tanácsadótól a vitához.
• A tanácsadó a babával való éjszakai együttalvás előnyeit ecseteli, de az anya kétkedve hallgatja, majd váratlanul a párkapcsolati nehézségeikről kezd panaszkodni.
• Az anya alig tud figyelni a tanácsadóra, mert a háttérben a nagyobb gyerekei a kicsit nyaggatják. Végül odarohan és közben azt kiabálja: Miért kell mindent nekem csinálni?!

Elképzelhető, hogy a laktációs tanácsadó ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetekkel találkozik akkor, amikor elsődleges feladata szerint a szoptatás megfelelő módját szeretné átadni az anyának. Hogyan értelmezhetők ezek a helyzetek? Mi lehet ilyenkor a laktációs tanácsadó feladata, mik a lehetősé­gei? Mikor érdemes további szakemberek bevonását kezdeményeznie? A rendszerszemléletű gon­dolkodásmód segítségével ezekre a kérdésekre keressük a választ ebben a fejezetben.

A rendszerszemléletű tanácsadás azon a gondolaton alapul, hogy a családtagok reakcióiban, érzései­ben megfigyelhető változások és állapotok jobban megérthetők akkor, ha a család egészét számítás­ba vesszük, mint ha csak az egyénre, az ő tulajdonságaira vagy nézőpontjára koncentrálunk. A csa­ládi közösség ugyanis egy olyan rendszer, mely, és hol jól láthatóan, hol észrevehetetlenebb módon, de jelentős hatást gyakorol a tagjaira. Ebben a megközelítésben a családi kapcsolatokat önálló léte­zőnek tekintjük. A rendszerszemléletű megközelítésnek több fontos összefüggése is van (áttekintően ld. pl. Horváth-Szabó, 2007, Kurimay, 2000).

1. A hatásokat nem az egyes személyek közötti egyedi kapcsolatokban, hanem az egész család mű­ködésében próbáljuk megérteni. Jellemző példája ennek az okozás kérdése. Hétköznapi logikánk szerint a folyamatokat általában egyirányúnak látjuk (lineáris okság): azért fárad ki az anya, mert nem segítenek neki a családtagok. A rendszerszemléletű megközelítésben fel sem tesszük azt a kérdést, hogy „ki miatt”? Ehelyett arra figyelünk: hogyan történik mindez, hogyan járul hozzá a családtagok mindegyike a helyzet fennmaradásához? Ez a cirkuláris, körkörös okság. Kiderülhet például, hogy az anya maga is próbál mindent a lehető legtökéletesebben elvégezni egy darabig, és nem is hagyja, hogy mások részt vállaljanak benne (ami persze a többieknek lehet nagyon is kényelmes), majd amikor belefárad, a frusztrációját a közel lévőkön vezeti le és őket vádolja. Sokszor érdemes tehát a jelenségek mögött cirkuláris folyamatokat és az egész családra jellemző (rejtett) szabályosságokat keresni.

2. A család-rendszer maga is tagolt, azaz alrendszerekből épül fel. Az alrendszerek saját szabályaik szerint működnek, kommunikálnak önmagukon belül, illetve egymással. El szokás különíteni a házastársi/partneri alrendszert, a szülői alrendszert és a gyermeki alrendszert. A szülői és partneri alrendszert például még ép családokban is érdemes különválasztani, hiszen számos példáját lát­hatjuk, hogy a pár másként működik, ha partnerként gondolnak magukra, mint ha szülőkként. A két alrendszer közötti kapcsolat különösen bonyolult lehet, egy új párkapcsolatba születő gyer­mek esetén pedig akár meg is nehezítheti az anya-csecsemő egymásra hangolódását, ha vala­melyik partner nem szülője a családban élő idősebb gyerek(ek)nek.

Az újszülött érkezése önmagában is hozzájárul egy új alrendszer létrejöttéhez: függetlenül attól, hogy hány testvér él már a családban, a szoptatós anya és csecsemője egysége egy új önálló „létezővé” válik a családon belül, saját belső szabályszerűségekkel, kommunikációs módokkal. Ez a többi családtag, illetve az alrendszerek számára is feladja a leckét: hogyan viszonyuljanak az új kettőshöz.

3. A rendszerszemlélet egy másik fontos felismerése, hogy rendszer és környezete, valamint az alrendszerek között is láthatatlan (de konkrét formákban megnyilatkozó) határok húzódnak, melyek kijelölik a család és környezete közötti kapcsolatok szabályait, módjait. A határok akár nagyon konkrétan is megjelenhetnek a család életében: a lakás maga is egy határ a „bent” és a „kint” között, a belső lakóterek átjárhatósága, az ajtók nyitottsága-zártsága pedig olykor sokat elárul a családtagok (vagyis az alrendszerek) egymáshoz való viszonyáról.

A mindennapokban is feladat, de a szülés utáni időszakban, kisgyerekes családban különö­sen fontos kérdéssé válik, hogy a család saját megnyugtató módján rendezze maga számára a szülői és gyermek alrendszer közötti határokat. Ilyen egyszerű dilemmákban nyilvánulhat meg a határok kezelése: Bejöhetnek-e a gyerekek, amikor az anya szoptat, vagy teljes nyugalom kell számára, és ilyenkor békén kell hagyni (azaz kemény határokat húz, legaláb­bis átmenetileg)? A csecsemő együtt alszik-e a szülőkkel? Ha igen, akkor az anya-csecsemő alrendszer és a házastársi/partneri alrendszer meg kell, hogy férjen egymást mellett, ez azon­ban könnyen konfliktusokat is magával hozhat: ha az anya-csecsemő diád „összezár”, az apa kiszorulhat (akár konkrétan is, de pszichológiai értelemben mindenképpen) a hitvesi ágyból.

A határok kezelésével összefüggésbe hozható másik kérdés, mely a szülés utáni időszakban gyakran (újra) jelentőssé válik, a tágabb családhoz, környezethez való viszony kialakítása, különösen a nagyszülők szerepe, a szülőpár saját szüleitől való távolság-közelség újraszabá­lyozásának problémái. Szerencsés esetben a pár kialakította a saját relatív autonómiáját a saját szüleiktől, például olyan szimbolikus határ-kérdésekben is mint hogy mikor jöhetnek a szülők, van-e kulcsuk, mibe szólhatnak bele és hogyan. A gyerekvárás és a gyermekágyi, illetve kisgyerekes szakasz azonban új helyzetet teremt, és a (nagy)szülők, (nagy)anyák könnyen érezhetik úgy, hogy a korábban felállított határok nem érvényesek, több lehetősé­gük van ismét a befolyás gyakorlására. Hiszen a kisgyerekes család eleve rászorul a külső segítségre. Ráadásul az idősebb generáció okkal, vagy ok nélkül, de a maga szempontjából némileg jogosan úgy vélheti, hogy olyan helyzetről van szó, melyben tapasztaltabb, kompe­tensebb, mint a kisgyermekes anya, apa. Ezért ez többlet jogokat biztosít számára: erőtelje­sebben avatkozhat be, jobban lehet jelen, mint korábban.

Fontos megjegyeznünk, hogy a család rendszerszemlélete nem ad „helyes” megoldásokat ezekre a dilemmákra: minden egyes család maga találhatja meg a számára megfelelő vála­szokat. A család mint rendszer ugyanis nem elkülönülten kezeli az egyes kérdéseket, hanem mindig azt keresi, hogy hogyan illeszthető a működések és a kapcsolatok egészébe. A konf­liktusok feloldása egyezkedések és megoldások keresése során történhet meg.

4. A család rendszerszerű működése megnyilvánul abban is, ahogyan a családok a változás és egyensúly alapvető kérdését kezelik. Az alapvető dilemma a következő. A család folyamatosan szembesül változásokkal, hiszen kívülről, a tágabb családból, a munka világából, a társadalom­ból is érkeznek kihívások, és létezik családon belüli fejlődés is, mely az idő múlásával óhatatla­nul új helyzeteket teremt (ennek legegyszerűbb kifejeződése ez a mondat: „Már megint kinőtted a cipődet?”). Ez a változás elve. Eközben azonban a családok mégis szeretnék megőrizni az alap­vető folytonosságot, kapcsolataik állandóságát, többé-kevésbé ragaszkodnak a bejáratott kapcso­lódási módokhoz, szokásokhoz és (családonként nagyon különböző) mértékű hajlandóságot mutatnak arra, hogy beletanuljanak az új helyzetekbe. Ez a homeosztázis, a rendszerek egyen­súlyra való törekvésének elve. A jól működő családok a változások közepette is megőrzik az állandóság és folyamatosság érzetét, de nem ragaszkodnak mereven régi szabályokhoz, korábbi állapotokhoz, hanem képesek fokozatosan új egyensúlyt kialakítani.

A család életében bekövetkező ciklusváltások közül az első gyermek érkezése hozza talán a legnagyobb kihívást jelentő változásokat. Ezek – ahogy a korábbi példákban már több szempontból leírtuk – alaposan felboríthatják a korábban kialakított viszonyokat, amivel jelentős mennyiségű konfliktus is együtt járhat. Átmenetileg szinte mindenki a változások vesztesének érezheti magát: az anya elveszíti korábbi mozgási szabadságát, már kialakított felnőtt szerepeit (a pénzkereső, a munkavállaló), a férj/apa elveszíti a párja figyelmének, törődésének, testi közelségének egy jelentős részét. Még az újszülött is elveszíti az anyaméh biztonságát és kényelmét, amit jó esetben „pótol” az újfajta kapcsolat lehetősége az anyával és a világgal.

A változásokhoz való alkalmazkodás módja és sikere nagyban múlik a szülők személyiségé­nek, illetve kapcsolatuknak rugalmasságán. Nehezebb a dolga például annak a párnak, akik a gyermek érkezése előtt nagyon szoros kötelékben éltek egymással, ezért kevésbé elfogadha­tó számukra az egymásra jutó figyelem csökkenése. Az újonnan jött családtagra riválisként is tekinthet egyik vagy másik szülő, és ezek az indulatok a szoptatás folyamatára is hatással lehetnek, hiszen az anya ekkor szoros testi közelségben időzik a babával, esetleg figyelmét és energiáját is kizárólag rá irányítja. Gondot okozhat az is, ha a pár nagyon lazán kapcsoló­dott egymáshoz, és nehezükre esik a babáról való gondoskodáshoz szükséges felelősségvál­lalás és szervezettség megteremtése.

Fontos azonban tudni, hogy a változásokhoz való alkalmazkodás során gyakorlatilag elke­rülhetetlenek a kisebb-nagyobb krízisek, konfliktusok. Nem a konfliktus maga a probléma, hanem az, ha ezeket nem képes a pár, a család konstruktívan kezelni és egy új, mindenki számára kielégítő és elfogadható egyensúlyi állapotot megteremteni. A helyzettől függően ez történhet lassabban vagy gyorsabban, de mindenképpen szükséges hozzá az érintett családta­gok aktív részvétele, elkötelezettsége és belső, pszichológiai munkája.

A laktációs tanácsadó alapvető „szerződése” a családdal nem a családi viszonyokkal való foglalko­zásra, különösen nem azok megváltoztatására szól. Fontos azonban tudatosítania, hogy az anyán keresztül egy egész családdal kerül kapcsolatba. Ugyanis az egyéni tanácsadás is a rendszer határai­nak átlépését jelenti (pl. a lakásba való belépés már önmagában az). Bármi is a tanácsadó szándéka, a kliens (anya) részben az aktuális családi konstelláció szerint fog reagálni. A tanácsadó felfedez­heti, hogy a család működésének egésze (család-rendszer) hatással lesz a munkájára, sőt egy kicsit maga is ennek a rendszernek a logikája szerint kezdhet el működni. Ezért a teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány szempontot, amelyet érdemes átgondolni egy-egy tanácsadási helyzet során, vagy annak tanulságait feldolgozva.

• Hol csatlakozik a tanácsadó a családhoz: az anyához-gyermekéhez, vagy a párhoz, esetleg más családtagokkal kapcsolatba kerül-e?
• Mi a pozíciója a szoptató anyának a családban, mennyire van szüksége megerősítésre?
• Ki számít a családban a tanácsadóra mint szövetségesre, tekint-e rá valaki ellenfélként? A szövetségesi pozícióra szóló „meghívást” célszerű óvatosan kezelni – az egyoldalú (különösen a mély érzelmeket megmozgató) bevonódást el kell kerülni.
• A tanácsadó célja, hogy változást érjen el – de a változásra a rendszer reagálhat valamilyen mér­tékű ellenállással is (pl. kritikus férj, sógornő, nagymama stb.). Ezeket nem érdemes rosszindu­latként, vagy maradiságként tekinteni: a rendszer szintjén érdemes megérteni, hogy hol veszé­lyeztetheti az egyensúlyt a tanácsadó tevékenysége, mert akkor nagyobb eséllyel lehet megtalálni a mindenki számára elfogadható megoldásokat.
• Mire van felhatalmazása, kompetenciája a tanácsadónak? Szükséges-e terápiás, családterápiás segítség keresése? (részletesen ld. alább!)

A tanácsadó hatékony munkáját segíti továbbá, hogyha mind az egyéni tanácsadási helyzetben, mind a családi folyamatokkal kapcsolatban törekszik három fontos alapelv érvényesítésére. Ezáltal egyúttal támogatja a minden emberben meglévő alapvető pszichológiai szükségleteket is (ld. önde­terminációs elmélet, Ryan és Deci, 2000).

• Az autonómia elismerése és támogatása: az egyénnek, és a családnak is szüksége van a szabad döntésre, a befolyásolástól való mentességre, a (lehetőségekhez mérten) önálló felelősségvállalás­ra. Tanácsadási helyzetben fontos a nondirektivitás alapállása, a kliens, és a család saját kezdemé­nyezéseinek, döntési szabadságának elismerése, választási lehetőségekben, alternatívákban való (elvárásmentes) gondolkodás; a kényszerítés, manipulálás kerülése.
• A kompetencia elismerése és támogatása: az egyénnek, és a családnak is szüksége van a haté­kony, kompetens cselekvés élményére. Tanácsadási helyzetben fontos a megfelelő mennyiségű, kiegyensúlyozott információk biztosítása, megoldási lehetőségek bemutatása, tanítása (az autonóm választás lehetőségének biztosításával!), illetve a már meglévő erőfeszítések, megoldás­keresések pozitív értékelése, az erősségek kiemelése a hibáztatás vagy a nem működő megoldá­sok hangsúlyozása helyett. Ez érvényes valamennyi családtagra: el kell ismerni valamennyiük képességét a segítésre, támogatni a szerepüknek megfelelő viselkedésmódokat, hozzáállást.
• Kapcsolódási igény elismerése és támogatása: az egyénnek, és a családnak is szüksége van az egyenrangú, bizalmon és elfogadáson alapuló kapcsolatokra. Tanácsadási helyzetben ezért alap­vetően fontos a feltétlen tisztelet és elfogadás (még akkor is, ha nincs valakivel egyetértés vala­milyen kérdésben), a törődés kifejezése és az érzések jogosságának elismerése (empátia gyakorlá­sa) s az alapvető jóindulat feltételezése mindaddig, amíg valamilyen nyilvánvaló ellenérv nem szól ez ellen (azaz nem csak hallomás, vagy egyéb közvetett információk alapján).

A szülés körüli időkben az édesanya életének számos területén erőteljes változásokat él meg. Miközben figyelmének és energiájának legnagyobb részét az új babával való kapcsolatfelvétel köti le, körülötte átalakul egész tágabb kapcsolatrendszere is. Anyának, apának és a párkapcsolatnak is alkalmazkodnia kell az új gyermek teremtette új helyzethez, akár első, akár többedik gyermekről van szó. A szülőpár szüleivel (a nagyszülőkkel) való kapcsolatban is új fejezet kezdődik, de a szülők körül ebben az időszakban átalakulnak a baráti kapcsolatok is.

A következőkben felvetett témák az anya identitását, valamint a családi kapcsolatrendszert érintő átalakulások nyomán jelennek meg az anya és a család életében. Akkor is érdemes számolni jelen­létükkel, ha elsőre is nem képezik részét az anya hozott laktációs problémájának, hiszen a szoptatás­sal kapcsolatos cselekvési módok mögött gyakran más kapcsolatokat érintő érzések, aggodalmak, elvárások húzódhatnak. Például abban a döntésben, hogy alhat-e a kisbaba a szülői ágyban, szerepet játszhatnak az anya vágyai és félelmei, az apa reakciói, a párkapcsolat alakulásával kapcsolatos aggodalmak, az idősebb testvérek esetleges féltékenységének szempontja vagy a nagymama elvárá­sainak való megfelelés igénye.

Az anyává válás, az anyai szerep kialakítása is számos testi-lelki változáson keresztül zajlik, miköz­ben a várandós vagy frissen szült nő törekszik énazonossága (identitása) megőrzésére is. A testi változásokhoz való alkalmazkodás, a hónapokon át napról-napra változó testformák elfogadása kihívást jelenthet az önértékelés megőrzése szempontjából is. A saját test megítélésében szerepet játszhatnak a családi hagyományok, a pártól jövő támogató vagy távolító visszajelzések és a tágabb társadalmi kontextus is. A tizenéves, éretlen női testformák idealizálása a médiában, ezen belül a „hivatalosan elfogadott” mellformától való eltérés megtapasztalása megnehezítheti, hogy a váran­dós, frissen szült vagy szoptató édesanya jó érzéssel tekintsen alakjára, jól érezze magát saját bőré­ben (Rodriguez-Garcia és Frazier, 1995).

Az anyai szerep kialakításában a tudatos döntéseken túl, nem tudatos módon is részt vesznek az anya családjának előző generációiban megélt anyai viselkedésminták, amelyek az új család létre­jöttekor találkoznak az apa (és felmenőinek) kimondott és kimondatlan elvárásaival (ld. Sallay, megjelenés alatt, Hrdy, 2000).

Mivel mindezek az előzetes minták és elvárások a szoptatás mikéntjét, lehetséges körülmé­nyeit is érintik, bármilyen probléma vagy zavar esetén érdemes lehet arra is kitérni, hogy a szoptatásra vonatkozóan milyen elképzeléseket, fantáziákat hoztak magukkal a fiatal szülők eredeti családjaikból, és ezek hogyan befolyásolhatják a baba szoptatása körüli eseményeket.

A párkapcsolat a babatervezés idejétől átalakulásnak indul, majd a foganás, a várandósság, a szülés, a szoptatás időszaka mind újabb, erős változásokat hoznak, melyek érintik az addig kialakult női és férfi szerepeket és elvárásokat, a pár anyagi helyzetét, a figyelem, a testi-lelki energiák és az idő beosztását (Morano Lower, 2005). A kapcsolatrendszer átalakulásával az apává váló férfi is keresi új szerepét és helyét az új családban. Sokszor a szó szoros értelmében is, mint a már említett kérdés kapcsán: ha a gyakran szopó kisbaba az anyával alhat egy ágyban, azzal kiszorul-e a friss apa a hitvesi ágyból…

Az apává és anyává válás kihívásaival való megküzdésben nagy segítség, ha a pár tagjai képesek kölcsönösen elismerni egymás frissen formálódó kompetenciáit és hasonlóképpen saját kompeten­ciáikat. Tud-e bízni az apa abban, hogy párja képes rátalálni a mellre tétel megfelelő formájára, és táplálni tudja féltett gyermekét? Rá tudja-e bízni jó szívvel az anya az apára adott esetben az esti fürdetést vagy „apás” játékot és ringatást? Észlelik-e a szülők, ha elismerésben van részük (egymás­tól vagy akár másoktól)?

A tanácsadó az anyai és apai kompetenciák elismerésén túl kihangosíthat és támogathat minden olyan megnyilatkozást, amiben az anya vagy az apa párja szülői hozzáértését dicséri.

A szexuális élet is újabb és újabb változásokon megy keresztül (Trice-Black, 2010). A szexuális együttlét helyett (átmenetileg) a gyengédség más formái válnak jobban elérhetővé, ezért jó, ha ez a csatorna is tud működni a szülőpár között. A szexuális élet változása igen különbözőképpen érintheti az anyát és az apát.

A szülés biológiai folyamata, a testet érő hatások és esetleges sérülések (pl. gátmetszés, császár­metszés helye), valamint a szülés folyamatának lelki élménye erősen befolyásolja, hogy az anya a szülést követően mikor érez újra vágyat a szexuális együttlétre, testben-lélekben mikor tudja fogadni párja közeledését. Bár vannak anyák, akik szülésük után néhány héttel már tudnak örömteli szexuális életet élni, előfordulhat, hogy a szülésélmény negatív mozzanatai, illetve az esetleges beavatkozások testi és lelki következményei fél vagy egy évnél hosszabb időre is befolyásolják, hogy a gyengédség milyen módja esik jól az anyának. Ugyanakkor a szoptatás a hormonális folyamatokon és a szoptatással járó sok érintésen keresztül fizikai örömforrás is az anya számára. Ez a csecsemővel közös örömforrás, ami erősíti az anya-gyermek kapcsolatot és segít fenntartani a szoptatást, a kirekesztettség érzését keltheti az apában, különösen, ha emellett az apának az is gondot okoz, hogy az anya számára még nem jött el az ideje a klasszikus szexuális együttléteknek.

További nehézséget jelenthet, hogy a társadalmi elvárások a nőiességet sokszor szembeállítják az anyasággal, az anyaság minden testi megjelenésével és az anyákra jellemző viselkedésekkel, példá­ul a szoptatással. Ez a társadalmi felfogás nem segíti az anyát abban, hogy egyszerre érezhesse magát kompetens anyának és kompetens, értékes nőnek (Trice-Black, 2010). A családdá alakulás folyamata, a közös gondoskodás együttes élménye ugyanakkor új teret is nyit a kapcsolatban, az újfajta intimitás megélésével a pár közelebb kerülhet egymáshoz. Ennek is köszönhető, hogy sok szülő elégedettebb szexuális életével a gyermekszülés utáni időszakban (egy-két év elteltével), mint a gyermekvállalás előtt.

A családi tanácsadás alkalmai

• támogathatják az apát (ha jelen van), hogy hangot adhasson aggodalmainak, addig kimondat­lan feltételezéseinek;
• segíthetnek a párnak igényeik, vágyaik és hiányaik megfogalmazásában;
• ha e kérdés felmerül, megerősíthetik az anyát abban, hogy saját testének jelzéseire hallgatva keresse a kapcsolatot párjával.

A frissen szült anyák, különösen az első gyermek szülése kapcsán, gyakran aggasztónak, szorongatónak érzik a megváltozott állapot visszafordíthatat­lanságát: a most született babáról egy darabig az élet minden percében gon­doskodni kell, a gyermek még hosszú évekig önállótlan marad és a szülőkre támaszkodik, a vele való kapcsolat a gyermekkoron túl is eltörölhetetlenül megmarad. Ebben a helyzetben ezért alapvető kérdés mind a szoptatás sike­rességével, mind pedig az anya, a baba és a család hosszú távú egészségével kapcsolatban, hogy vannak-e olyan tá­mogató rendszerek, melyek kellő mér­tékben tehermentesítik az anyát testi­leg és lelkileg is (ld. Sallay, megjelenés alatt).

A férj-apa szerepe az egyik lényeges pont. Tudjuk, hogy az apai és anyai viselkedések szabályozá­sában hasonló idegi-hormonális rendszerek vesznek részt, az anyák és apák sokszor hasonlóan reagálnak a gyermek jelzéseire, sőt az apákon olykor ún. couvade-szindróma figyelhető meg, azaz az anya várandósságával egy időben, az apában pszichés eredetű testi és lelki tünetek együttese jelenik meg (például étvágytalanság, hátfájás, szorongás vagy akár a pocakjuk megnövekedése; Wynne-Edwards, 2001; Brennan, Ayers, Ahmed és Marshall-Lucette, 2007).

Az apai viselkedést és az apa-gyermek kapcsolatot továbbá nemcsak a baba megjelenése és visel­kedése befolyásolja, hanem annak módja is, ahogy anya és csecsemője viszonyulnak egymáshoz, pl. az, hogy milyen intenzív a kommunikáció az anya és az újszülött között (Feldman és Eidelman, 2007). Ez a rendszerfolyamatok cirkularitásának is egy jó példája: az anya viselkedését és anyai gondoskodásának intenzitását ugyanakkor jelentősen befolyásolja a számára elérhető társas támoga­tás. Az anyai és apai gondoskodás alakulása tehát csak a családi rendszer és a tágabb társas környe­zet összefüggéseiben érthető meg (Hrdy, 2001).

Ebből a szempontból a laktációs tanácsadó

• már puszta jelenlétével is közvetíti azt az üzenetet, hogy az anya nem marad egyedül a babáért vállalt felelősség hordozása során, ebben a helyzetben igenis lehetséges támogatást, meghall­gatást kapni, lehetséges közösen gondolkodni és cselekedni másokkal;
• a szülőkkel közösen feltérképezheti a család számára elérhető, potenciálisan támogatást és segítséget nyújtó családi és baráti kapcsolatokat (pl. ki tud időről-időre a nagyobb gyermekek­kel foglalkozni, hogy az anya bizonyos időket kizárólag csecsemőjének szentelhessen);
• elismerheti a családtagok részéről már meglévő segítő próbálkozásokat;
• segíthet megtalálni azokat a további szakembereket, akikre az anyának vagy a családnak a sajátos helyzetben szüksége lehet (ld. alább is).

A gyermekvárás – szülés – szoptatás időszakának eseményei jelentős mértékben igénybe veszik, esetenként lemerítik a szülők és a párkapcsolat testi és érzelmi tartalékait. Azokban a családokban, ahol a szülők érzelmi stabilitása vagy kapcsolatuk teherbírása már a gyermekvárást megelőzően is gyengébb volt, vagy egyéb módon voltak sérülékenyek, a szülés körüli időben megbillenhet az addig fenntartott, törékeny egyensúly. Ilyenkor felszínre kerülhetnek az addig háttérben lévő kap­csolati vagy személyes konfliktusok, pl. ha a szülők között nem volt erős elköteleződés, ha nem várt baba érkezett, vagy ha az anya (esetleg az apa) erős gondoskodásbeli-érzelmi hiányokkal küzdött gyermekként (mert pl. ő maga volt nem várt gyermek, vagy szülei bármely más okból nem tudták megadni az elégséges gondoskodást).

A laktációs tanácsadó sokat segíthet ezekben a szoptatási helyzettel közvetlenül nem összefüggő kérdésekben is, de nem kell, és nem is szükséges azt gondolnia, hogy minden probléma megoldásá­ért ő a felelős. Ha tudatosítja a kompetenciája határait, akkor az őt is védi attól a nyomasztó, bénító érzéstől, hogy mindent neki kell megoldania.

• A szoptatással kapcsolatos támogatás mellett sem csökken az aggodalom, az érzelmi stressz a szülőkben,
• tartós lehangoltság, örömtelenség, motivációvesztés, depresszió gyanúja merül fel,
• nehezen kezelhető, erős indulatok, bántalmazás vagy egyéb agresszió van jelen a családban,
• vagy más olyan tartós nehézséggel küzd a család, amelyek túlmutatnak a laktációs tanácsadás kompetenciahatárain.

Ha a laktációs tanácsadó ezeket tapasztalja, akkor a probléma jellegét felismerve (család)terápiás segítséget javasolhat a családnak vagy az érintett szülőnek. Jó, ha a tanácsadónak személyes kap­csolata is van a társszakmák felé, azaz ismer a környéken dolgozó pszichológust, egyéni és család­terápiát vállaló szakembert, és a tanácsadás folyamán a családdal kialakult bizalmi kapcsolatban hitelesen tudja közvetíteni a terápiák nyújtotta lehetőségeket.

Végül a tanácsadó személyes lelki egészségének védelme érdekében érdemes utalni arra a vala­mennyi segítő kapcsolatban érvényes elvre, hogy ha a tanácsadás során saját magában tapasztal erős indulatokat, érzelmi bevonódást, vagy kifejezetten kényelmetlenül érzi magát a helyzetben, akkor vegyen igénybe szupervíziót, segítséget saját személyes érzelmi érintődései, élményei feldolgozásá­hoz (vö. Pető, 1998).

1. Brennan, A., Ayers, S., Ahmed, H. és Marshall-Lucette, S. (2007) A critical review of the couvade syndrome: the pregnant male. Journal of Reproductive and Infant Psychology, 25, 173-189.
2. Feldman, R., Eidelman, A. I. (2007) Maternal postpartum behavior and the emergence of infant-mother and infant-father synchrony in preterm and full-term infants: the role of neonatal vagal tone. Developmental Psychobiology, 49, 290-302.
3. Horváth-Szabó, K. (2007) A házasság és a család belső világa. Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet – Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest
4. Hrdy, S. B. (2000) Mother Nature. Vintage, London
5. Hrdy, S. B. (2001) The past, present, and future of the human family. (online) http://www.tannerlectures.utah.edu/lectures/documents/Hrdy_02.pdf letöltve: 2008. 03.17.
6. Kurimay, T. (2000) A család rendszerelméleti megközelítése. in: Hamp, G., Kelemen, G. (szerk.) A család. pp 77-83. Balassi Kiadó – Magyar Pax Romana, Budapest. Interneten is elérhető változata (letöltés: 2011. 11. 13.) www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/csalad/kurimay.htm
7. Morano Lower, L. (2005) Couples with Young Children. In Harway. M. (Ed.) Handbook of Couples Therapy (pp. 44-60.) London: Wiley.
8. Pető, Cs. (1998) És ki segít a segítőnek? Család, gyermek, ifjúság, 3, 12-16.
9. Ryan, R. M. Deci, E. L. (2000). The Darker and Brighter Sides of Human Existence: Basic Psychological Needs as a Unifying Concept. Psychological Inquiry, 11, 319-338.
10. Rodriguez-Garcia, R., Frazier, L. (1995) Cultural Paradoxes Relating to Sexuality and Breastfeeding. Journal of Human Lactation, 11, 111-115. doi: 10.1177/089033449501100215
11. Sallay V. (megjelenés alatt) Az utódgondozás motivációja. In Bányai É., Varga K. (szerk.) Affektív pszichológia. Az emberi késztetések és érzelmek világa. Medicina, Budapest
12. Trice-Black, S. (2010) Perceptions of Women's Sexuality Within the Context of Motherhood. The Family Journal, 18, 154-162. doi: 10.1177/1066480710364130
13. Wynne-Edwards, K. E. (2001) Hormonal changes in mammalian fathers. Hormones and Behavior, 40, 139-145.