Pont annyi, amennyit beleteszel.



Loading


A laktációs tanácsadás sajátosságai

Schneiderné Diószegi Eszter

Tanácsadás és javaslattétel kontra információmegosztás és támogatás

A hagyományos egészségügyi képzés arra készíti fel a szakembert, hogy a jelentkező problémákra gyors és hathatós megoldást tudjon kínálni. A klasszikus helyzetben a segítőre (pl. orvos, nővér, védőnő) több irányból is nehezedik a felelősség. Egyrészt teljes egészében átveszi a problémáért érzett felelősséget, így az ő feladatává válik a probléma megoldása. Ezáltal a kliens végrehajtó szerepbe kerül, az ő feladata mindössze a segítő által adott utasítások kivitelezése. Ez a felállás megnehezíti azt, hogy a kliens szempontjai bekerülhessenek a megoldás megtervezésébe, vagyis másrészről maga a megoldás és a hozzá vezető út is a segítő felelősségévé válik. Ez burkoltan azon a feltételezésen alapul, hogy az egyes problémáknak létezik EGY jó megoldása, amelyet a segítő birtokol.

Ehhez képest a laktációs tanácsadás kicsit eltérő célokat fogalmaz meg. A kliens itt az anya-csecsemő diád. Fontos, hogy az egyes problémák mögött (pl. kevés a tej, cumizavar, mellgyulladás, éjszakai ébredések) meglássuk a konkrét szereplőket és az ő speciális helyzetüket.

A sikeres szoptatás három összetevője: elhatározás, információ, támogatás. A laktációs szaktanács­adó helyes információkat tud közvetíteni, és támogatni tudja az anyát, de nem felelős az anya elhatározásáért.

A problémamegoldó megközelítés az utasításokra és a tanácsadásra, javaslattételre épül. Ilyenkor a felelősség nagyrészt a tanácsadóé. Ha az anya sikerrel alkalmazza a tanácsot, akkor is a tanácsadó­nak tulajdoníthatja a kreditet, és saját magát inkompetensnek érezheti. Ha nem válik be a tanács, vagy az anya nem tudja azt alkalmazni, akkor elveszítheti bizalmát a tanácsadóban, és többé nem fog hozzá segítségért fordulni (La Leche League, 2003/a). Bár időnként a tanácsadás, javaslattétel is szerepet kaphat (pl. ha egy mellgyulladás vagy egy gyarapodásban elmaradó kisbaba esetén javasoljuk orvos felkeresését), a laktációs segítségnyújtásban az információmegosztásé a fő szerep, ami lehetővé teszi, hogy az anya informált döntést tudjon hozni. Az információmegosztás jelentő­sége, hogy az anyát hatalmazzuk föl a döntés meghozatalára a megfelelő információk birtoká­ban.

Ha az anya hozhatja meg a döntést, akkor kompetensnek érezheti magát saját helyzetében. Nagyon fontos azt megerősítenünk, hogy saját helyzetének és csecsemőjének legjobb ismerője az anya.

Előfordulhat, hogy az anya nincs fölkészülve rá, hogy felelősen döntsön, szeretné, ha ezt a tanács­adó tenné meg helyette. Frissen szülővé válva olykor riasztó lehet a felelősség egy másik életért, főképp, hogy nagyon nagy a nyomás az anyákon, hogy mindent jól, sőt, tökéletesen csináljanak. Ilyen szituációban is fontos, hogy az anya megélje, hogy a felelősség az övé, de döntésében nincs magára hagyva, védett környezetben van, a tanácsadó támogatja és elfogadja.

Ahhoz, hogy az anya kompetenciáját támogatni tudjuk, kísérhessük őt a megoldás felé vezető úton, lényeges, hogy az adott anya-kisbaba páros és helyzet összetevői megjelenhessenek a tanácsadás folyamán.

Konkrét példát véve alapul, tételezzük föl, hogy egy anya azért kér segítséget, mert két hónapos kisbabája nyugtalanná vált a mellen, szopás közben tépkedi, rángatja a mellet, majd sírni kezd. A kikérdezés során arra a következtetésre jutunk, hogy a kisbaba cumizavaros lett a nyugtatócumitól, amit használnak. Ha a tanácsadási, javaslattételi megközelítést alkalmaznánk, akkor egyszerűen azt javasolnánk az anyának, hogy hagyja el a nyugtatócumit, tegye gyakrabban mellre a kisbabát, és meg fog oldódni a probléma. De ha nem vesszük figyelembe a háttérben ható tényezőket, az anya motivációit, akkor az anya nagy valószínűséggel nem fog tudni eleget tenni az utasításnak. A tanácsadó könnyen az anya noncompliance (nem együttműködő) viselkedésének tudhatja be a kudarcot, és nem gondol arra, hogy az anya eredeti problémáját nem címezte meg. Sokféle motivá­ció húzódhat meg annak hátterében, hogy egy édesanya cumit ad a kisbabájának.

Néhány példa a teljesség igénye nélkül:

  • Hasfájós a kisbaba, a cumizással meg tudott nyugodni a hasfájásnak gondolt időszakokban.
  • A kisbaba túl sokat gyarapodott, az anya azt a tanácsot kapta, hogy húzza ki az időt két etetés (szoptatás) között. Mivel nem szerette volna sírni hagyni a kisbabáját, cumit adott neki.
  • A kisbabának sérve van, az anyának a lelkére kötötték, hogy semmiképp nem sírhat.
  • Az anya melle kisebesedett, a komfortszopás pótlására adott cumit a kisbabának.
  • Az anya azt az információt kapta, hogy ha nem ad cumit a kisbabának, akkor az ujját fogja szopni, és a cumit mégiscsak könnyebb elvenni tőle, mint az ujját.
  • A kórházban ajánlották a cumihasználatot, mert azt mondták, hogy a kisbabának „különösen nagy a szopásigénye”.
  • A koraszülött-osztályon kapta a kisbaba a cumit, amikor az inkubátorban, az anyától elszeparálva feküdt, és hazatérve is folytatták a használatát.
  • A kisbaba elaltatásához használja a cumit az anya, mert azt mondták neki, hogy nagyon káros, ha a csecsemő rászokik a mellen való elalvásra.

Beláthatjuk, hogy ez a sokféle, az anya részéről a háttérben ható aggodalom, szorongás, téves infor­máció mind-mind különböző megközelítést igényelhet. Lényeges, hogy a felszíni problémán kívül az anya szempontjai is bekerüljenek a tanácsadási helyzetbe, mert csak így tudjuk azokat hatéko­nyan kezelni.

Hogyan hozhatók be az anya szempontjai a tanácsadási helyzetbe?

Különböző technikák segíthetnek abban, hogy az anya szempontjait minél inkább megismerjük.

A laktációs segítségnyújtás során az egyik legfontosabb az anamnézisfelvétel, a részletes kikérde­zés. Általában amikor az anya beszámol a problémájáról, kezd kialakulni a fejünkben egy kép a lehetséges okokról. Lényeges azonban, hogy ne „ugorjunk rá” a feltételezett okra, mert nagyon sok minden más is lehet a háttérben, ami elsőre rejtve maradt (pl. a tünetek utalhatnak cumizavarra, de kiderülhet, hogy a kisbaba emellett refluxos is, ez is akadályozhatja őt a hatékony szopásban).

A gyakorlattal mindenkinek kialakul egyfajta kérdezési stratégiája: mik a legfontosabb kérdések, miket érdemes föltenni. Egy előre megírt anamnézises kérdéssor jó vezérfonalat nyújthat. Ez a kér­déssor idővel folyton bővül, változik a gyakorlat és a személyiség tükrében. Fontos lehet az anya szóhasználata, problémaleírása, ez is információt szolgáltathat az anya szempontjairól.

A háttér feltérképezése teszi lehetővé, hogy célzott információval tudjunk szolgálni, vagyis rendkí­vül fontos, hogy mielőtt bármi konkrétumot mondanánk, kérdezzünk! A segítőben esetleg aggoda­lom ébredhet, hogy az anya segítség helyett elsőre további kérdéseket kap, de valójában az anyának is jó és fontos tapasztalás, hogy valaki nemcsak a problémáját látja, hanem az egész történetre kíváncsi.

Az anyával folytatott beszélgetés során érdemes az értő/aktív figyelem technikáját alkalmazni. Az aktív figyelem egy gyakorlással elsajátítható kommunikációs készség, melynek lényege, hogy a hallgató önmagát a háttérbe helyezi, ezzel lehetővé teszi, hogy a beszélő szempontjai és érzései kibontakozhassanak (La Leche League, 2003/a). Fontos elemei az empatikus, elfogadó megközelí­tés, a fókuszálás és a visszatükrözés (ILCA, 2007).

Az empatikus megközelítés azt jelenti, hogy az anya helyzetét, érzéseit megértjük és elfogadjuk. Sokszor a tanácsadási helyzetben megélt elfogadás segíti az anyát abban, hogy a gyermekét és gyermekének szükségleteit is el tudja fogadni. Hosszú távon nem lehet válaszkészen és igény szerint gondozni egy kisbabát, ha az anya a saját igényeivel nincs tisztában, azokat nem tudja felismerni. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy az anya megoldásával, szemléletével teljesen azono­sulunk, azt mindenáron helyeseljük, hanem azt, hogy elfogadjuk, hogy az anya az adott helyzetben, ismeretekkel, előtörténettel egy adott megoldási kísérlettel állt elő, és semmiképpen nem ítélkezünk fölötte. Az elfogadás talaján jöhet létre a változtatás is.

A fókuszálás a lényeges tartalmak, a történet lényeges pontjainak kiemelése. Ez lehet adat, gyakor­lat, érzés, szóhasználat, amiről úgy ítéljük meg, hogy érdemes jobban belemenni.

A visszatükrözés során a szavak tartalmát és a mögöttes érzéseket, az anya által elmondottakat fogalmazzuk újra. Ezzel visszajelezzük az anyának, hogy halljuk és értjük, amit mond, ami bátorít­hatja őt érzéseinek további megosztására. A visszatükrözés segíthet az anyának felismerni a saját érzéseit, és a visszajelzésből következtethetünk arra, hogy jól értettük-e a problémát.

A felnőtt tanulás jellegzetességeinek jelentősége a laktációs segítségnyújtás során

A felnőtt tanulás három szinten megy végbe, ezek a verbális, a vizuális és a cselekvéses szint (ILCA, 2007) Mindhárom szint jelentőséget nyerhet a laktációs segítségnyújtás során.

Például ha az anya a hozzátáplálás menete iránt érdeklődik, akkor a verbális szinten tudunk infor­mációt nyújtani számára. Amikor a helyes mellre tételt, a lehetséges szoptatási pozíciókat demonst­ráljuk például egy szoptatásra felkészítő csoportban, akkor a vizuális szintet célozzuk meg. A legfontosabb és leghatékonyabb azonban a cselekvéses tanulás, amikor mindhárom szint egyszerre hat, mint például ha egy édesanyának segítünk a mellre helyezésben, a hatékony fejésben vagy az újszülött pohárból itatásában. Épp ezért a laktációs szaktanácsadónak fontos szem előtt tartania, hogy ne ő végezze el a szükséges műveleteket az édesanya helyett (pl. mellre teszi a kisbabát, „megfeji” az anya mellét), hanem az anyát segítse abban, hogy ő lehessen a cselekvő fél. Ideális esetben az anya a tanulási folyamat aktív részese, ez teszi lehetővé, hogy felelősséget tudjon vállalni a problémamegoldásban.

Kommunikációs technikák a laktációs segítségnyújtás során

Bizonyos kommunikációs technikák elősegíthetik az anya és a tanácsadó közötti bizalomteli légkör kialakulását, az információk befogadását (La Leche League, 2003/b).

Az anya által elmondottak pozitív megfogalmazása fontos megerősítő jelzés az anya számára. Ha kiemeljük és megerősítjük az anya jelenlegi gyakorlatában a pozitív elemeket, azzal segíthetjük az anya kompetenciaérzésének és önbizalmának megalapozását. A szoptatási problémák sokszor az anya önértékelését is aláássák, így nagy jelentősége lehet annak, hogy a pozitívumok kiemelése által önmagát, mint „jó anyát” láthassa (pl. „valóban sok erőfeszítést tett azért, hogy szoptatni tudja a kisbabáját, és ezek nagyon fontosak is voltak a tejtermelés fennmaradása szempontjából” vagy „jó, hogy ilyen érzékenyen próbál ráhangolódni a kisbabája szükségleteire”).

Ebbe a körbe tartozik az is, hogy az ítélkezést lehetőleg kerüljük. Az olyan szavak és kifejezések használata, mint „nem jó”, „kell”, „nem szabad” (pl. „nem szabad megvárni, amíg a kisbaba már sírni kezd, hogy mellre kerülhessen”) egyenlőtlen viszonyt teremtenek az anya és a segítő között, ezzel gátolják az anya kompetenciaérzetének kialakulását, a bizalom és elfogadás megalapozódását. Lehetőség szerint ne az anya jelenlegi gyakorlatának érvényességét tagadjuk, hanem pozitívan fogalmazzuk meg a további lehetőségeket (pl. ahelyett, hogy „túl kevésszer teszi mellre a kisbabát” inkább „meg lehet próbálni többször is megkínálni a kisbabát, amikor még csak cuppog, keresgél, de nem sír”).

Az anyák sokfelől szerezhetnek be információkat, sokfelé tájékozódhatnak (pl. rokonok, egészség­ügyi személyzet, könyvek, internet). Természetesen ezek között az információk között lehetnek a szoptatás szempontjából nem helytállóak is. Fontos, hogy nagyon szenzitíven korrigáljuk a téves információt, különösen ha az az édesanya számára fontos személytől, pl. a saját édesanyjától vagy egy barátnőjétől származik (pl. „Régebben valóban úgy hitték, hogy…, de ma már tudjuk, hogy ez nem egészen így van.”)

Általában érdemes nyílt végű kérdéseket föltenni (pl. „Együtt alszanak?” helyett „Hol szokott aludni a baba?”). A zárt végű kérdés egyfajta „helyes megoldást” sugallhat, aminek az anya igye­kezhet megfelelni (pl. „Igény szerint szoptat?”). A nyílt végű kérdés személyesebb és részletesebb választ hívhat elő.

Lényeges, hogy a megfogalmazás az anya számára érthető legyen. Például a fenti esetben nem biztos, hogy az anya is ugyanazt érti igény szerinti szoptatáson, mint mi. Hívebb képet kaphatunk az anya szoptatási gyakorlatáról, ha pl. azt kérdezzük, hogy „Hányszor kerül mellre a kisbabája 24 óra alatt?”. A kérdéses pontokat visszatükrözés segítségével tisztázhatjuk (pl. „Amiatt aggódik, hogy…?” vagy „Úgy érzi, hogy…?”)

A tejtermelés és a szoptatás, szopás élettani háttérmechanizmusainak ismertetése, elmagyarázása sokat segíthet az édesanyának abban, hogy megértse a működés lényegét és korrigálni tudja jelen­legi gyakorlatát. Az anyák ebben az időszakban általában nagyon sok, egymásnak ellentmondó tanácsot, javaslatot kapnak, ami sokszor összezavarja őket. A részletes magyarázat és az utasítás elkerülése segíthet abban, hogy a laktációs szaktanácsadó ne csak egy legyen a rengeteg, kért és kéretlen tanácsadó tengerében. Természetesen a magyarázat során lehetőleg kerüljük az idegen szavakat, orvosi szakkifejezéseket, mert ezek is a paternalista, egyenlőtlen szemléletet tükrözhetik, azt sugallhatják, hogy a megoldás egyedül a segítő kezében van. Ugyanígy kerülendő az is, hogy egyszerre túl sok információt öntsünk az anyára. Így is sok minden újdonság hangozhat el, de a túl sok információból az anya nem tud szelektálni, ráadásul azt a képzetet kelthetjük, hogy a problémája megoldása valami nagyon bonyolult és nehézkes dolog. Inkább a visszajelzés és az után-követés során módosíthatunk az információkon, megoldási lehetőségeken annak fényében, hogy mi az, amit az anya magától nagyon távol állónak érez, vagy mi az, ami nem vált be a számára.

Itt el is érkeztünk az összefoglaláshoz, vagyis hogy a beszélgetés végén még egyszer emeljük ki a lényeges pontokat (személyes találkozás esetén lehetőleg írásban is!), kérjük az anya visszajelzését a hallottakkal kapcsolatban (pl. mit tart megvalósíthatónak).

A szavak tartalma mindössze az üzenet 7%-áért felel, a maradékért a hanghordozás és a testbeszéd (ILCA, 2007)! Fontos az elfogadó testtartás és mimika, a gyakori szemkontaktus, a megfelelő helyen alkalmazott érintés. Mielőtt a babát vagy az anya mellét megérintenénk, kérjünk enge­délyt!

A testbeszéd értelmezése az anya szavainak értelmezésében is segít (pl. szavakban minden rendben van, de a non-verbális csatorna mást mond).

Az anya kompetenciaérzésének elősegítése

A laktációs segítségnyújtás során a segítő egyik legfontosabb célja az anya önbizalmának megtámo­gatása, kompetenciaérzetének előmozdítása.

A frissen édesanyává lett nő egyik legelemibb szorongása, hogy vajon életben tudja-e tartani a kisbabáját, vajon jó, tápláló anya tud-e lenni (Stern, é.n.). Ez a lelkiállapot egyben adaptív is, hiszen lehetővé teszi, hogy az anya figyelni tudjon a lehetséges veszélyekre, ki tudja küszöbölni azokat. Ha az anya a problémákat sikeresen tudja megoldani, akkor önmagát kompetens és hatékony anyának tudja látni.

Fontos, hogy a laktációs szaktanácsadó elősegítse, és ne aláássa ennek az érzésnek a formálódását. Mindig érdemes szem előtt tartani, hogy az anya a legjobb ismerője a saját kisbabájának és helyze­tének. Az elfogadás lehetővé teszi, hogy megértsük és komolyan vegyük az anya szempontjait, érzé­seit és aggodalmait, ezáltal olyan üzenetet közvetítsünk az anya felé, hogy a probléma megoldásá­nak keresésében egyenrangú partnerként tekintünk rá. A segítségnyújtás során kifejezésre juttathat­juk, hogy az anyát a saját döntésének meghozatalában támogatjuk, a saját útján kísérjük. A saját döntés természetesen nem azt jelenti, hogy az anya egyedül marad ebben a folyamatban, a tanács­adó feladata közben a támogató légkör és a szükséges információk biztosítása.

A problémák, nehézségek néha elfedik az anya elől a meglévő pozitív mozzanatokat. Nagyszerűen lehet építeni arra, ha ezeket kiemeljük, az anya számára nyilvánvalóvá tesszük. Például egy, az átlagnál nyugtalanabb, sírósabb kisbaba esetén, hogy milyen remekül és kitartóan kommunikálja a szükségleteit. A múltbeli pozitív élmények felidézése, az erősségek kiemelése segítheti az anyát abban, hogy önmagát, mint kitartó és kompetens problémamegoldót láthassa (pl. „Nem lehetett könnyű kitartani a szoptatás mellett a támogató környezet hiányában!” vagy „Minden elismerésem, hogy az első babájának hónapokig fejt, hogy anyatejet kaphasson, nem mindenki lett volna képes ezt végigcsinálni!”)

Ha a cselekvési tervet az édesanya tevőleges részvételével, az ő véleményének, szándékainak figye­lembevételével alakítjuk ki, akkor az anya is a magáénak tudja érezni a megoldás módját.

Az után-követés fontos visszajelzés a közös munka eredményességéről. Az elfogadó légkör lehető­vé teszi az anya számára, hogy akár a pozitív, akár a negatív változásokról őszintén beszámoljon. A probléma függvényében változhat a következő kapcsolatfelvétel ideje – vannak szorosabb és lazább után-követést igénylő esetek.

A tanácsadónak ajánlatos tisztában lennie kompetenciájának és tudásának határaival, ennek függvényében küldheti tovább az édesanyát vagy konzultálhat kollégáival.

A saját élmény szerepe a laktációs tanácsadói helyzetben

A laktációs szaktanácsadó speciális populációval, kisgyerekes édesanyákkal dolgozik. Legyen a tanácsadó akár férfi, akár nő, saját élete egy szakaszában találkozott vagy találkozni fog ezzel a helyzettel: mert ő is megszületett és szophatott vagy épp nem szopott, mert ő maga vágyik már egy kisbabára, mert ő vagy a felesége szült és szoptatott, mert a családban vagy a baráti körben is születtek kisbabák, és mindezek az élményeket és tapasztalatokat színezik az érzelmi viszonyulá­sok. A saját élmény lényeges összetevője a tanácsadási helyzetnek, hiszen a tanácsadó saját élményeivel, vélekedéseivel, szemléletével lép be a helyzetbe, de nagy különbség, hogy ezeket mennyire hagyja hatni, mennyire engedi, hogy elfedjék az aktuális kliens szükségleteit.

Mivel a születéssel, szüléssel, szoptatással kapcsolatos tapasztalatok érzelmileg igen terheltek lehet­nek, és sokszor nem is teljesen tudatosak, a tanácsadóban is keletkezhetnek ezzel kapcsolatban kielégületlen szükségletek. A szupervíziós lehetőség, esetmegbeszélés, de akárcsak a kollégákkal való kötetlen összejövetel alkalmas lehet ezeknek a szükségleteknek a megjelenítésére (Pető, 1998), de ha a klienssel való kapcsolatban jelennek meg, az megakadályozhatja a hatékony segítségnyúj­tást. Ha a tanácsadó nincs tisztában a saját kulturális hátterének és személyes tapasztalatainak hatá­sával, akkor ezeket használhatja a tanácsadás során a bizonyítékokon alapuló segítségnyújtás helyett (Szucs et al, 2009).

A probléma sokszor abból fakad, hogy nincs, aki a segítőnek segítsen, és így könnyen a kliens, az anya csúszik bele ebbe a szerepbe. Például akár ha a saját élmény narratív földolgozásának szükség­letét tekintjük. Az anyák általában sokszor és szívesen mesélik el saját várandósságuk, szülésük, szoptatásuk történetét anyatársaiknak, hiszen az elmesélés során és a visszajelzések hatására sikerülhet értelmezni, érzelmileg feldolgozni a történetet. Azonban a laktációs tanácsadó az anyával való kapcsolatában nem mint egy másik édesanya, hanem mint segítő kell, hogy megjelenjen. Vagyis nem helyénvaló az anya tapasztalataira rezonálva a saját élményeket elkezdeni felidézni (pl. „Én is abban a kórházban szültem, csak kicsit előbb, akkor úgy volt, hogy…”).

Előfordulhat, hogy a tanácsadó önigazolást, saját anyai kompetenciájának és énerejének megerősíté­sét keresi a segítő kapcsolatban (pl. „Igen, nekem is nagyon sebes volt és fájt a mellbimbóm, de aztán csak szoptattam tovább, és…” vagy „Hát, az én kisbabám is tízszer is fölkelt éjszaka, de hát mindig megszoptattam.” vagy „Az a legjobb, ha együtt alszanak, mi is mindig így csináltuk.”) A saját gyakorlatra való hivatkozás legtöbbször nem segíti előre az édesanyát.

A tanácsadói helyzet kielégíthet reparatív szükségleteket is a tanácsadóban. Gyakori, hogy a segítő saját gyermekeinek vagy saját gyermekei közül az elsőknek a születésénél, szoptatásánál még nem volt birtokában mindannak az információnak és tudásnak, amivel ma rendelkezik. Lehet, hogy úgy érzi, kezdetben nem ment minden úgy, ahogy ma, ennek a tudásnak a birtokában csinálná. Bűntudata lehet vagy legalábbis sajnálhatja mindazt az át nem élt élményt, ami az első gye­rek(ek)kel nem adatott meg a számára. Ilyenkor megeshet, hogy a kliensen keresztül próbálja meg kijavítani ezt az élményt, hogy akkor legalább annak a kisbabának juthasson ki a szopás lehetősége. A segítőnek fontosabbá válhat ezáltal a kimenetel, mint az anyának (pl. „Én is cumisüvegből pótoltam, mert nem hittem el, hogy elég a tejem, és aztán el is apadt.” vagy „Ha cumit ad, összezavarhatja a kisbabát, én is így jártam!”).

Lényeges, hogy csak azokkal az érzésekkel dolgozzunk, amiket az anya hoz be a helyzetbe. Lehet, hogy bennünk rárímelnek valamilyen korábbi eseményre vagy érzésre, de fontos figyelem­mel kísérnünk, hogy az adott érzés bennünk vagy a kliensben keletkezett-e. (Például egy szülés­történet kapcsán a segítő dühössé válhat, hogy az anyát és kisbabáját minden különösebb orvosi indok nélkül elkülönítették egymástól, szoptatási nehézségeket idézve elő ezzel. De nem biztos, hogy az anya is úgy érzi, hogy őt sérelem érte, lehet, hogy természetesnek veszi a kórházban történ­teket, mert ott úgyis az a gyakorlat.). Ebben sokat segít, ha egyfajta kettős tudattal monitorozzuk a segítő helyzetben a saját szükségleteket és érzéseket.

A saját érzések felismerését elősegíti a szakmai önismeret és a motivációs háttér ismerete. Vagyis, ha tisztába jövünk azzal, hogy mi vitt minket erre a pályára, miért szeretnénk segíteni. Segít, ha megfogalmazzuk az elérendő célt: vajon ez a saját sikerem vagy az anya megelégedése?

Ha a segítő a saját érdekében segít (ez az ún. helfer-szindróma, Fekete, 1991), jellemző lehet egyfaj­ta omnipotencia érzése: „mindenkin tudnék segíteni, ha hagyná”. Ezzel párhuzamosan düh, rejtett agresszió jelentkezhet azon kliensek felé, akik nem kérnek segítséget vagy nem élnek a segítséggel. A segítő ilyenkor azzal az előfeltevéssel élhet, hogy az anya elhatározása is az ő felelőssége, „meg kell győznie” az anyát arról, hogy szoptatni akarjon.

Persze mindenki azért dolgozik a laktációs szakmában, mert mélységesen meg van győződve az anyatej és a szoptatás fontosságáról. Enélkül a mély elköteleződés nélkül nem is sikerülhetne hite­lesen képviselni a szoptatás ügyét. Épp ezért érzelmileg nagyon megterhelő lehet, ha olyan anyával kerülünk segítő kapcsolatba, aki másképp vélekedik alapvető dolgokról ezen a területen, mint mi (pl. nem veszi föl a kisbabát, nehogy elkényeztesse, el szeretné választani az egy éven aluli gyermekét stb.). Ilyenkor is lényeges szem előtt tartanunk, hogy az anya, és nem a segítő számára ideális megoldást kell megtalálni! Egyáltalán nem kell egyetértenünk az anya megoldásával, de el kell fogadnunk, hogy az adott helyzetben az ő számára ez volt a legmegfelelőbb. Sokszor az anya is aggódik a kritika, ítélet miatt, ez a kérdésfeltevéséből is kitűnhet (pl. „Tudom, hogy nem igazán illene itt az elválasztásról kérdeznem, de…”). Az ilyen anyák kifejezetten megkönnyebbül­nek, amikor nem találnak elutasításra vagy nem kapnak kritikát. És ahogy arról már korábban szó volt, az elfogadás talaján könnyebb az információk átadása is, és nem ritkán változás érhető el.

Előfordul, hogy az anya konkrétan rákérdez a tanácsadó saját élményére (hány gyereke van, mennyi ideig szoptak, együtt aludtak-e stb.) Természetesen ez nem titok, és nem szükséges kitérni a válasz elől, de érdemes helyén kezelni, és hangsúlyozni, hogy ez egy út a saját személyes életünkben, de ezen kívül még rengeteg lehetőség van. Ritkán, bizonyos alkalmakkor segíthet a saját érzések beho­zatala (pl. „Ezek természetes érzések, olykor még a tanácsadó is aggódik, hogy az ő gyereke aztán biztosan sosem fogja elválasztani magát!”), ha ezzel fokozottan tudjuk kifejezni az empátiánkat és azt, hogy az anya nincsen egyedül az adott érzéssel, de itt is lényeges, hogy csak az érzés jelenjék meg, a gyakorlat, mint hivatkozási alap, ne.

Irodalomjegyzék

  1. Fekete S.: Segítő foglalkozásúak kockázatai: helfer-szindróma és burnout-jelenség, Psychiatria Hungarica 1991/1.
  2. International Lactation Consultant Association (ILCA): The Core Curriculum for Lactation Consultant Practice, Jones and Bartlett, 2007
  3. La Leche League International: The Breastfeeding Answer Book, La Leche League International, 2003/a
  4. La Leche League International: Leader’s Handbook, La Leche League, 2003/b
  5. Pető Cs: És ki segít a segítőnek? IN: Család, Gyermek, Ifjúság 7. 1998/3
  6. Stern, D.: Anya születik, Animula, évszám nélkül
  7. Szucs KA - Miracle DJ,- Rosenman MB. Breastfeeding knowledge, attitudes, and practices among providers in a medical home. Breastfeeding Medicine 2009;4:31-42

QR Code
QR Code A laktációs tanácsadás sajátosságai (generated for current page)