Az immunválasz szabályozása, vércsoportok

Az immunrendszer valamennyi mechanizmusa egymástól függetlenül működik. Párhuzamosan történik a specifikus antigénmeghatározó mintázatok és az általános jellemzők felismerése. Ezek a folyamatok eltérő kinetikával, időben eltérően fejlődnek ki, így több fázisban követik egymást:

• Nyálkahártya és bőr antitestjei
• Phagocyták PRR-en keresztül - ez kevésbé hatékony, de elengedhetetlen az antigénprezentációhoz
• Komplementrendszer alternatív útja
• NK-sejtek
• Keringő citokinek
• Antimikrobiális peptidek a keringésben és nyálkahártyákban

A fertőzést követő 1-2 napon belül mintázatfelismerő receptorokon keresztül aktiválódnak:

• Citokinszekréció – IL-1, TNFα
  • Érfal adhéziójának fokozása
  • Migráció serkentése
  • Központi idegrendszeri hatások –alvás-ébrenlét, átvágy, testhőmérséklet befolyásolása → láz, hányinger, étvágytalanság
• Máj „akut fázis fehérjéi” termeléseinek serkentése
  • MBL → komplementaktiválás lektin úton
  • CRP (C-reaktív protein) → opszonizáció, komplementaktiválás, fontos diagnosztikai marker
• Antimikrobiális peptidek → nyálkahártya, keringés
  • Interferon α, β
    • Vírusreplikáció ellen hatnak
    • NK-sejteket serkentik
• Antigénprezentáló sejtek aktivitásának fokozása
  • MHC,
  • B7 kostimulátor és
  • TAP transzporter expressziójának fokozása
• A citokinkoktél meghatározza, hogy a T_H1 vagy a T_H2 útvonal jut-e érvényre inkább

Megjelenik a specifikus/szerzett/adaptív immunválasz (5-10 nap latentia) Az előtérbe kerülő mechanizmusok az adott kórokozó függvényében aktiválódnak:

A fertőzött sejtekben megjelenő intracelluláris új fehérje MHC I-en prezentálódik. A cytotoxikus T-sejtek aktiválódnak, és elpusztítják az adott sejtet.

A bakteriális vagy virális anyagok MHC II-n prezentálódnak. Aktiválódnak a T_H2-sejtek, ezek aktiválják a B-lymphocytákat. Ezek immunglobulinokat termelnek, amelyek

• neutralizálhatják a kórokozókat
• aktiválhatják a komplementrendszert a klasszikus úton
• opszonizáló hatásuk lehet
• ADCC reakció jöhet létre

Az antigénprezentáló sejtek itt a phagocyták. MHC II segítségével mutatják be az antigéneket a T_H1 sejteknek, amelyek macrophagokat serkentenek.

Az eozinofil granulocyták aktiválódnak, és extracellulárisan pusztítják el a parazitát.

Az immuntolerancia a szervezet saját anyagainak védelme az immunrendszer ellen. Ez többféle mechanizmuson keresztül valósul meg:

Ray Owen megfigyelése az egy-, illetve kétplacentájú borjakról: a közös placentával rendelkező, de kétpetéjű ikerborjak elfogadják egymástól a bőrátültetést, míg minden más esetben a szervezetük kilöki a beültetett bőrt. Ezáltal vált világossá, hogy az intrauterin életben történik meg a saját anyagokat felismerő immunsejtek negatív szelekciója a következő módon:

1. A csontvelőben levő éretlen B-sejtek IgM-BCR receptorral rendelkeznek. Ha ebben a stádiumban antigénfelismerés történik, az apoptózishoz vezet, ez negatív szelekció. Ezeknek a klónoknak a kiirtása a klóndeléció.
2. A thymusban pozitív és negatív szelekció is történik.
   • DP-CD3+ → TCR
   • CD4+ → MHCII
   • CD8+ → MHCI

Pozitív jelet kapnak azok a klónok, amelyek a saját MHC-struktúrát felismerik, azaz együttműködni képesek. A saját anyagokat felismerő sejtek apoptózissal eltűnnek. Az MHC-molekulák többsége saját fehérjét köt. Idegen fehérjerészletek csak megjelenésük arányában prezentálódnak. A thymus epithelsejtjei mindenfajta fehérjét kifejeznek, nem csak az epithelsejtekre jellemzőeket, így sokféle saját fehérjét tudnak prezentálni.

A centrális tolerancia nem mindig tökéletes, így kis mennyiségű autoreaktív lymphocytaklón kikerül a thymusból. Ezek megfékezésénk mechanizmusai:

1. T_reg regulátor T-sejtek (CD4+, CD25+) aktív gátlást hoznak létre az autoreaktív T-sejtekre
2. Bizonyos körlmények között az antigénreceptor ingerlése hosszan tartó válaszképtelenséget hoz létre

A vörösvérsejtek érése során a vörösvérsejtek felszínéről eltűnnek a HLA antigének, (MHCI és II), viszont további körülbelül 500 felszíni polimorf molekula szerepel rajtuk. Szerencsére ezek többsége ritka, és igen gyenge immunválaszt indít el. Két kivétel az AB0 és az Rh-vércsoportrendszer antigénjei.

AZ AB0 vércsoportrendszer meghatározó antigénjei glukolipidek. Avércsoportokat meghatározó gének glikoziltranszferázokat kódolnak, amelyek a mindenkiben jelen levő H antigénre N-acetil-galaktózamint vagy galaktózamint visznek fel, így A-vá vagy B-vé alakítva őket.

Mindenkinek a vérplazmája tartalmazza az ő vörösvértestjein nem szereplő antigének elleni IgM-típusú antitesteket. Ezek jó komplementaktivátorok, viszont nem jutnak át a placentán. Az antitestek mikroorganizmusokban gyakoriak, a bélflóra kialakulásával találkozik az emberi szervezet először velük, ezért képződnek antitestek ellenük.

Tranaszfúziós komplikációkor a következők történnek:

• Az idegen vörösvérsejtek aktiválják a komplementrendszert
• A komplementrendszer lizálja az idegen vörösvértesteket, így csökkenti az oxigéntranszportot a szövetekbe²⁾.
• Ennek eredményeképpen nagy mennyiségű szabad hemoglobin jelenik meg a vérplazmában, ami kicsapódik, és a kapillárisokat - főleg a vese- és szívkapillárisokat - eltömi.

Ennek megelőzésére agglutinációs próbát kell végezni. Fontos, hogy a próba megbízhatóságához körülbelül azonos arányban kell antigénnek és antitestnek szerepelnie, különben az agglutináció nem megy végbe.

Az Rh-vércsoportrendszer antigénje fehérjetermészetű. Többféle antigén alkotja: C, D, E, c, e - ezek közül a D a jelentős, ez alapján állapítjuk meg a vércsoportot. Természetes antitestek csak az antigénnel való találkozás után képződik Rh- emberekben. A képződő antitestek IgG típusúak. A komplementrendszert nem (vagy csak nagyon kis mértékben) aktiválják, viszont antigén-közvetített citotoxicitást indukálnak (ADCC). Az IgG antitestek méretük folytán átjutnak a placentán.

Az Rh-immunizálás lehetőségei:

1. Hibás vérátömlesztéskor
2. Amikor Rh- anyának Rh+ gyermeke születik, vagy más módon megszakad a terhesség⁴⁾. Ez az Rh-inkompatibilitás.

Akkor lép fel, ha Rh- anya másodszor terhes Rh+ magzattal, és nem törtét meg az Rh-profilaxis.

Az első terhességkor nincs az anyának anti-D antitestje, a placenta nem engedi át a magzati vörösvértesteket, így a terhesség alatt nem történik semmi. A szüléskor azonban kismértékben keveredik az anyai és a magzati vér, így az anya immunizálódik az Rh-antigénre.

A második terhességkor az anyai antitestek átjutnak a placentán, megtámadva a magzat vörösvértestjeit. A vörösvértestek lizálnak, romlik az (egyébként is rossz, ámde nagy igényű) oxigénellátás, hemoglobin kerül a vérbe. Ennek következtében a szérumbilirubinszint megnő, így a kifejletlen vér-agy gáton bilirubin jut az agyba, és ott főleg a mozgatórendszert károsítja.

Az Rh-profilaxis során Rh-antitesteket adnak az anyának a szülést vagy terhességmegszakítást követő pár órában. Ezek elpusztítják az anyába jutott magzati vörösvértesteket, és megakadályozzák az anya immunizálódását, megmentve ezzel a következő gyermekeket. Fontos, hogy minden terhességmegszakadás következménye lehet az anya immunizálódása, így minden esetben el kell végezni az Rh-profilaxist.

1. AB0 és Rh meghatározás - kétszer a laborban és a betegágy mellett is!
2. Keresztpróba
   • A donor vörösvérsejtjei és a recipiens plazmája között a minor vércsoportok okozta inkompatibilitás kiszűrésére
   • A másik irányt (donor plazmája + recipiens vörösvértestjei) - mivel leggyakrabban vörösvérsejt-szuszpenziót adnak - nem mindig végzik el, mert ilyenkor plazma nem kerül beadásra.
3. Biológiai próba - A tényleges transzfúzió előtt 50-100 csepp vért adnak be, majd 5-10 percig figyelik a recipienst. Rosszullét esetén nem folytatható a transzfúzió az előző két próba sikeressége esetén sem!