Az immunrendszer valamennyi mechanizmusa egymástól függetlenül működik. Párhuzamosan történik a specifikus antigénmeghatározó mintázatok és az általános jellemzők felismerése. Ezek a folyamatok eltérő kinetikával, időben eltérően fejlődnek ki, így több fázisban követik egymást:
A fertőzést követő 1-2 napon belül mintázatfelismerő receptorokon keresztül aktiválódnak:
Megjelenik a specifikus/szerzett/adaptív immunválasz (5-10 nap latentia) Az előtérbe kerülő mechanizmusok az adott kórokozó függvényében aktiválódnak:
A fertőzött sejtekben megjelenő intracelluláris új fehérje MHC I-en prezentálódik. A cytotoxikus T-sejtek aktiválódnak, és elpusztítják az adott sejtet.
A bakteriális vagy virális anyagok MHC II-n prezentálódnak. Aktiválódnak a TH2-sejtek, ezek aktiválják a B-lymphocytákat. Ezek immunglobulinokat termelnek, amelyek
Az antigénprezentáló sejtek itt a phagocyták. MHC II segítségével mutatják be az antigéneket a TH1 sejteknek, amelyek macrophagokat serkentenek.
Az eozinofil granulocyták aktiválódnak, és extracellulárisan pusztítják el a parazitát.
Az immuntolerancia a szervezet saját anyagainak védelme az immunrendszer ellen. Ez többféle mechanizmuson keresztül valósul meg:
Ray Owen megfigyelése az egy-, illetve kétplacentájú borjakról: a közös placentával rendelkező, de kétpetéjű ikerborjak elfogadják egymástól a bőrátültetést, míg minden más esetben a szervezetük kilöki a beültetett bőrt. Ezáltal vált világossá, hogy az intrauterin életben történik meg a saját anyagokat felismerő immunsejtek negatív szelekciója a következő módon:
Pozitív jelet kapnak azok a klónok, amelyek a saját MHC-struktúrát felismerik, azaz együttműködni képesek. A saját anyagokat felismerő sejtek apoptózissal eltűnnek. Az MHC-molekulák többsége saját fehérjét köt. Idegen fehérjerészletek csak megjelenésük arányában prezentálódnak. A thymus epithelsejtjei mindenfajta fehérjét kifejeznek, nem csak az epithelsejtekre jellemzőeket, így sokféle saját fehérjét tudnak prezentálni.
A centrális tolerancia nem mindig tökéletes, így kis mennyiségű autoreaktív lymphocytaklón kikerül a thymusból. Ezek megfékezésénk mechanizmusai:
A vörösvérsejtek érése során a vörösvérsejtek felszínéről eltűnnek a HLA antigének, (MHCI és II), viszont további körülbelül 500 felszíni polimorf molekula szerepel rajtuk. Szerencsére ezek többsége ritka, és igen gyenge immunválaszt indít el. Két kivétel az AB0 és az Rh-vércsoportrendszer antigénjei.
AZ AB0 vércsoportrendszer meghatározó antigénjei glukolipidek. Avércsoportokat meghatározó gének glikoziltranszferázokat kódolnak, amelyek a mindenkiben jelen levő H antigénre N-acetil-galaktózamint vagy galaktózamint visznek fel, így A-vá vagy B-vé alakítva őket.
Vércsoport | A1/A21) | B | AB | 0 |
---|---|---|---|---|
Fenotípus | A | B | AB | 0 |
Természetes antitestek | Anti-B (β) | Anti-A (α) | Nincs | Mindkettő (α, β) |
Genotípus | A0 vagy AA | B0 vagy BB | AB | 00 |
Mindenkinek a vérplazmája tartalmazza az ő vörösvértestjein nem szereplő antigének elleni IgM-típusú antitesteket. Ezek jó komplementaktivátorok, viszont nem jutnak át a placentán. Az antitestek mikroorganizmusokban gyakoriak, a bélflóra kialakulásával találkozik az emberi szervezet először velük, ezért képződnek antitestek ellenük.
Tranaszfúziós komplikációkor a következők történnek:
Ennek megelőzésére agglutinációs próbát kell végezni. Fontos, hogy a próba megbízhatóságához körülbelül azonos arányban kell antigénnek és antitestnek szerepelnie, különben az agglutináció nem megy végbe.
Az Rh-vércsoportrendszer antigénje fehérjetermészetű. Többféle antigén alkotja: C, D, E, c, e - ezek közül a D a jelentős, ez alapján állapítjuk meg a vércsoportot. Természetes antitestek csak az antigénnel való találkozás után képződik Rh- emberekben. A képződő antitestek IgG típusúak. A komplementrendszert nem (vagy csak nagyon kis mértékben) aktiválják, viszont antigén-közvetített citotoxicitást indukálnak (ADCC). Az IgG antitestek méretük folytán átjutnak a placentán.
Vércsoport | Rh+ | Rh- |
---|---|---|
Fenotípus | D | - |
Antitestek | - | -/+3) |
Genotípus | DD/Dd | dd |
Az Rh-immunizálás lehetőségei:
Akkor lép fel, ha Rh- anya másodszor terhes Rh+ magzattal, és nem törtét meg az Rh-profilaxis.
Az első terhességkor nincs az anyának anti-D antitestje, a placenta nem engedi át a magzati vörösvértesteket, így a terhesség alatt nem történik semmi. A szüléskor azonban kismértékben keveredik az anyai és a magzati vér, így az anya immunizálódik az Rh-antigénre.
A második terhességkor az anyai antitestek átjutnak a placentán, megtámadva a magzat vörösvértestjeit. A vörösvértestek lizálnak, romlik az (egyébként is rossz, ámde nagy igényű) oxigénellátás, hemoglobin kerül a vérbe. Ennek következtében a szérumbilirubinszint megnő, így a kifejletlen vér-agy gáton bilirubin jut az agyba, és ott főleg a mozgatórendszert károsítja.
Az Rh-profilaxis során Rh-antitesteket adnak az anyának a szülést vagy terhességmegszakítást követő pár órában. Ezek elpusztítják az anyába jutott magzati vörösvértesteket, és megakadályozzák az anya immunizálódását, megmentve ezzel a következő gyermekeket. Fontos, hogy minden terhességmegszakadás következménye lehet az anya immunizálódása, így minden esetben el kell végezni az Rh-profilaxist.