Pont annyi, amennyit beleteszel.



Loading


Bécs, Ausztria

Wohlfühlstadt Wien A régi és az új, a barokktól a szecesszión és Hundertwasseren át a modern építészetig, a konzervatívtól az extravagánsig, Mozarttól a modern zenéig, a Sachertől a Diorig minden megtalálható itt izgalmas egységet alkotva – ez a város a világ egyik legsokoldalúbb városa: Bécs

Abban a hihetetlenül szerencsés helyzetben vagyok, hogy amikor cikkírásra adtam a fejem, az első problémám bizony az volt: melyik utamról is szeretnék mesélni – merthogy több is volt. Végül aztán Bécs mellett maradtam, mert bár Bonn az ERASMUS-szal és Brazília a MOE-val szintén hatalmas élmény volt – azonban életem eddigi egyik legszebb hónapját mégis Bécsben töltöttem. Bécs, ahogy sokan jellemzik, a „feel good city”, a város, ahol jól érezheted magad - kicsit olyan, mint Budapest, valahogy otthon találtam magam, és mégis teljesen más. Gyönyörű, élettel teli, lüktető, a kulturális élete nyüzsög, pezseg és magával ragad… Az egy hónap alatt, amíg kint voltam, szinte minden egyes napra jutott valamilyen program, és nem azért, mert előre elhatároztam, hogy márpedig én megnézem az összes múzeumot, útikönyv szerint - egyszerűen a város kínálta magát, a programjait, sodortak magukkal az események.

Bécsinek lenni pedig életforma. Ebben a városban igenis fontos a stílus, a külsőség és a luxus – fellelhető az öltözködésben, az építkezésben, a zenében de még egy csésze kávéban is. Mi sem jelzi ezt jobban, mint ha az ember végigsétál a belvárosban, az Operától a Kohlmarktig – hol a szebbnél szebb épületeknél időzik el, hol pedig egy-egy drága divatház puccos boltja előtt torpan meg a döbbenettől, hogy mi is tud ennyibe kerülni egy ráadásul még csak ízlésesnek sem nevezhető ingen a Louis Vuittonban. Arról a reális lehetőségről már nem is beszélve, hogy egyszer csak egy plakát kerül az útjába, ami épp egy 5 perc múlva kezdődő ingyenes koncertet hirdet a Peterskirche-ben. És Bécs a bécsieké is– nem csak turistáktól nyüzsögnek az utcák egész nap, de bizony laza eleganciával maguk a bécsiek is kint kortyolgatják a melange-ot a kávéházak teraszain. És azt hiszem elérkezett az ideje, hogy szót ejtsek azokról a nagyszerű emberekről, akik lehetővé tették nekem ezt az utazást: valamennyien az ausztriai Lions Clubok tagjai. A Lions Clubok Nemzetközi Szövetsége ma a világ legnagyobb civil szervezete. A több mint 46.000 klub közel 1,2 millió tagja a világ 193 országát fedi le, a klubtagok idejüket, képességeiket és anyagi forrásaikat áldozzák arra, hogy adományokat gyűjtsenek jótékony célokra. Professzor Ehringer volt az, aki megálmodta és megszervezte, hogy évről-évre június és szeptember között havonta 20-30 orvostanhallgató Csehországból, Szlovákiából, Romániából, Horvátországból, Szlovéniából és Magyarországról a Lions Clubok (egyesületek, magánszemélyek mint felajánlók) teljes anyagi támogatása mellett Ausztria klinikáin gyakorlatot végezhessen. Mivel már voltak korábbról tapasztalataim a különböző ösztöndíjakkal, ezért is fogadtam különösen nagy meghatottsággal azt a kedvességet és törődést, amit ezektől az emberektől anyagi segítségükön túl a hónap egésze alatt kaptunk. Már az első nap megismerhettük őket egy kávé és hamisítatlan bécsi Sacher-torta mellett, de a későbbiekben is vittek minket, kit elegáns vacsorára, kit, grillpartira, engem pedig egy igen különleges Galéria megnyitójára, ahol a Pszichiátriai Klinikán kezelt betegek képeit tekinthettük meg. Ami mégis a legjobb érzéssel töltött el, hogy ők is, a bécsi elit, kíváncsiak voltak ránk, a nevünkre, az országunkra, a gondolatainkra, véleményünkre.

Maga a gyakorlat is rendkívül pozitív élmény volt, én az Allgemeines Krankenhausba, egy onkohematológiai osztályra kerültem. Az általunk csak „egészséggyár” névvel jellemzett AKH egy hatalmas, rendkívül jól szervezett kórház. Engem tulajdonképpen már akkor meggyőzött, amikor megláttam a Starbucksot, az hogy posta, Spar, étterem és virágbolt is van benne, már csak hab volt a tortán, csakúgy, mint az a furcsa élmény, hogy a feliratokat követve elsőre(!) eltévedés, kérdezősködés nélkül találtam oda, ahová mennem kellett. Az egyéb tárgyi különbségek elemzésére most nem térnék ki, nem célom senkit elszomorítani, azért van még hová fejlődnünk. Egy biztos: nálunk senki sem fog meghízni a kórházi koszttól, és gumikesztyű sem lesz minden kórteremben még egy darabig… Eleinte kicsit aggódtam, hogy mennyire lesz depresszív az onkohematológia, de rengeteg pozitív megerősítést és érzést kaptam a betegektől, az orvosok és a többi medikus is rendkívül nyitottan fogadott. (Németországban azért sajnos saját tapasztalataim szerint nem volt ennyire általános örülni a kedves kelet-európai medikusnak.)

Mind a 20 szeptemberi ösztöndíjas egy kollégiumban kapott helyet, 5 perc sétára az AKH-tól és közel a központhoz. A szokásos nyugat-európai kollégiumi színvonalat kaptam egy ágyas szobával, sőt annál jóval többet, mert rendkívül otthonos, a diákok által szépítgetett 50 fős kollégium volt, 2 szintenként közös konyhával. Hatalmas szerencsém volt a többiekkel, rendkívül jó társaság gyűlt össze, akikkel minden nap találtunk valami izgalmas programot – hol múzeumba jártunk, hol operába, kiállításra, koncertre, borozni Grinzingbe, kortalanként kalandozni a Práterba, koalát nézni az állatkertbe, sétálni Mozart és a többi nagy nyomain, túrázni, vagy csak egyszerűen friszbiztünk a Kunsthistorisches Museum előtt… Mert Bécsben ilyet is lehet. De nem csak gulyásfőző-szórakozó-shoppingoló-sétálgató társakat találtam, hanem barátokat is… Korábban Bécs egy volt számomra Európa nagyvárosai közül: Ausztria fővárosa, Christkindlmarkt, Schönbrunn meg a többi szép múzeum, látványosság, Mozart… De ma már jóval több. Egy egész hónapig, egy hatodéves gyakorlatig bécsi voltam, és bizony emlékekkel, tapasztalatokkal, érzésekkel, illatokkal, élményekkel, kapcsolatokkal egy életre a részemmé vált.

Prosszer Mária, Lions Club


Más nyelveken
Translations of this page: