A zárt kamrában ülő ember egy csövön keresztül lélegzik, a belélegzett levegő mennyiségét mérjük. Adott helyzetben megállítva a belégzést megkérjük az alanyt, hogy engedje el a légzőizmait. A légzőmozgások szünetében a csőben mérhető nyomás egyenlő az alveoláris nyomással. A pleurális nyomást az oesophagus belnyomásával egyenlőnek vesszük és itt mérjük. A két nyomás különbségéből megkaphatjuk a tüdő nyomás-térfogat diagramját. A mellkasfal nyomás-térfogat diagramját a pleurális és külső nyomás különbsége adja meg. Az alveoláris és külső nyomás különbsége a kettőt együtt adja meg.
A tüdőnek és a mellkasfalnak kb. azonos a compliance-e, körülbelül 0,2l/vízcm. Együtt a kettőnek kisebb, kb. 0,1l/vízcm, a kettő reciprokos összege. A tüdő és a mellkasfal compliance görbéiből látszik, hogy a tüdő compliance görbéje magasabb térfogaton ellaposodik, csökken a compliance; ebből látszik, hogy a belégzést a tüdő limitálja. Hasonlóképpen a mellkasfal limitálja a kilégzést (a tüdő zsugorodhatna tovább is rugalmasan).
Csökkenti az alveoláris felületi feszültséget, ezzel növeli a tágulékonyságot. A II-es típusú alveoláris sejtek termelik.
(A funkcionális reziduális kapacitás meghatározása. Kilégzési rezerv + reziduális kapacitás)
Egy ismert térfogatú térben levegőt és héliumot összekeverünk. Ezután a páciens addig lélegez ebből a térből ki-be, amíg a hélium egyenletesen el nem oszlik a tüdőben és a térben. Ezután a C1*V1=C2*(V1+V2) V2=FRC egyenlettel meghatározható az FRC. Fontos, hogy a mérést nyugodt kilégzés állapotában kezdjük.
(más néven intrathoracális térfogat) A pácienst egy légmentesen zárt kabinba ültetjük. Ezután a légzőcső elzárása után megkérjük, hogy végezzen légzőmozgást. A mellkasát tudja tágítani, viszont levegőt nem tud lélegezni. A kamra térfogata annyival csökken, amennyivel a mellkasa tágult, ezt mérni tudjuk egy szervomechanizmussal, ami a doboz nyomását állandó értéken tartja. A légzőcső nyomásváltozásából és a doboz térfogatcsökkenéséből meghatározható a tüdő térfogata: FRC=(P2*ΔV)/(P1-P2)
Fiziológiás állapotban a két mérés azonos értéket ad. Kóros állapotban azonban (pl. tüdőn belüli, légzéstől elzárt gázterek, bullák) különbözhet a két érték, mert a teljestest-pletizmográfia a bullák térfogatváltozását is méri, míg a héliumdilúciós módszer csak a légzésben ténylegesen részt vevő tereket méri.
Mind a kilégzést, mind a belégzést harántcsíkolt izmok végzik. Azonban a normál, nyugalmi légzésnél csak a belégzés jár aktív izommunkával, a rekesz és a külső intercostalis izmok aktiválódnak. A kilégzést ezen izmok elernyedése után a tüdő és a mellkasfal retrakciós tendenciája okozza. Erőltetett légzésben részt vesznek a légzési segédizmok is: belégzésnél a sternocleidomastoideus, kilégzésnél a m. intercostalis internus és a hasizmok. Ezek – mivel harántcsíkolt izmok – szomatikus beidegzéssel rendelkeznek és beidegzésük sérülésekor bénulhatnak, ezért a C4(n.phrenicus kilépése) fölötti gerincsérülés légzésbénulással jár.
Nyomásviszonyok változása
(Az intrapleurális nyomás nagyban függ attól, hogy hol mérjük; magasabban mérve kisebb értéket kapunk)
Elsősorban a nagy légutak ellenállása jelentős az ellenállás kialakításában és szabályozásában. A Hagen-Poiseuoille törvény itt is alkalmazható.
Asthma bronchialében szenvedő beteg kilégzése akadályozott. De az emphysema (a tüdő rugalmasságának csökkenése) ugyanígy kilégzési nehézségeket okoz.
V=(palveoláris−pb)/R=(pretrakciós-ppleurális)/R
Egészséges emberben erőltetett kilégzéskor a pleurális nyomás kb. +5 vízcm. Ehhez az alveolus további 5 vízcm-t ad hozzá. Az alveolusból kifelé haladva lineárisan csökken a nyomás, mígnem eléri azt a pontot, ahol a belső nyomás kisebb, mint a pleurális nyomás. Ez a pont („Összenyomási pont”) a kilégzés további erőltetésekor befelé tolódik el, de egészséges emberben olyan magasságban van, ahol már porcmerevítése van a légutaknak, fiziológiásan nem okoz gondot a pleurális nyomás növekedése igen erőltetett kilégzéskor sem. Emphysemás betegben viszont az ernyedt, tágult alveolus nem tud elég nagy nyomással hozzájárulni a kilégzéshez, ezért a kilégzési pont befelé tolódik el, így ennek a betegnek erőltetett kilégzéskor összenyomódnak a légutai, mert a kompressziós pont olyan helyre tevődik, ahol már nincs porcmerevítése a légutakanak.